Lezárják a Városháza utcát az adományok rakodásakor
Közélet

Lezárják a Városháza utcát az adományok rakodásakor

Pénteken délután kezdődik az adományok pakolása a városházán kialakított gyűjtőhelyen. A halasiak, valamint a környékbeli települések lakosai kitettek magukért, így jelentős, nem várt mennyiségű élemiszer, ruhanemű, tisztálkodószer, takaró gyűlt össze. Ez némi nehézséget jelentett a szállítmány célba juttatásában, ám egy vállalkozói felajánlásnak köszönhetően megoldódott a szállítóeszköz is. A rakodás miatt pénteken délután lezárják a Városháza utcát.

Kiskunhalas és a járás településeinek polgára kitettek magukért. Példát mutattak összefogásból. Ez viszont az jelentette, hogy bővíteni kellett a szállítókapacitást. A város számos pontján zajló adománygyűjtés nem várt eredménye okán az eddig rendelkezésre álló négy kisbusz és két kisteherautó mellett be kell vonni a szállítmányozásba egy nagyobb teherautót is. Egy vállalkozó felajánlásának köszönhetően ez is megoldódott. A targoncás rakodás idejére a Városháza utcát ezért péntek délután lezárják a forgalom elől- közölte Kuris István László alpolgármester.