Szülő támadt az agresszív diákra
Közélet

Szülő támadt az agresszív diákra

Rendőrautó fékezett ma 9 óra után nem sokkal a Szent József Katolikus Általános Iskolánál. Szerkesztőségünket többen is arról értesítették, hogy rendkívüli rendőri beavatkozásra volt szükség az intézményben, miután az egyik szülő megtámadott és súlyosan bántalmazott egy iskolás fiút.  
Segíteni tanít Szent Erzsébet
Közélet

Segíteni tanít Szent Erzsébet

Rózsával, koszorúval, mécsesekkel emlékeztek Erzsébet napján az 1207-ben született Árpád-házi Szent Erzsébetre. A KDNP helyi csoportjának szervezésében a királylányról elnevezett téren, vagyis a Kossuth és az Árpád utca sarkán gyűltek össze azok, akik ma is követendőnek tartják Szent Erzsébet példáját.
Adventi vásárra készülnek
Közélet

Adventi vásárra készülnek

Nemsokára itt az advent és a karácsonyi vásárok ideje. Halason évek óta gyakorlat, hogy a főtérre települt sátrakban kézműves portékák segítik a karácsonyi ajándékozást. Úgy tudjuk, már most is élénk az érdeklődés a lehetőség iránt.
Közélet

Anyakönyvi hírek

Ha szeretné megtudni, kik születtek, kik hunytak el, s kik kötöttek házasságot térségünkben az elmúlt napokban, a legjobb helyen jár.
Kilencvenedik születésnap (galéria)
Közélet

Kilencvenedik születésnap (galéria)

Még most is igen aktív, szemüveg nélkül olvas újságot, ha teheti kerékpárra pattan és elmegy a halasi picara Kati néni, aki november 19-én ünnepeli kilencvenedik születésnapját. Az idős asszonyt ebből az alkalomból köszöntötte dédunokája, Ferike is.  
Közmunka plusz tanulás
Közélet

Közmunka plusz tanulás

Decembertől több százan ülnek be újra az iskolapadba, főként olyanok, akik alacsony képzettséggel rendelkeznek. Mintegy félezren érintettek a téli közmunkában Halason. A novemberi képviselőtestületi ülésre készülve jelentek meg az első adatok a program helyi vonatkozásáról, mely ez év november elején kezdődött és jövő év április végéig tart.
Jónak lenni jó Halason is
Közélet

Jónak lenni jó Halason is

Halason is elkezdődött a Közmédia Jónak lenni jó elnevezésű akciója. Idén a katolikus Karitasz javára gyűjt az MTVA, a műsorszolgáltató és a jótékonysági szervezet összefogásához a hívők támogatását is kérték a halasi szentmiséken.
Nyerjen a válasszal!
Közélet

Nyerjen a válasszal!

Nézzen velünk Tükörbe! Ezzel a címmel indítottuk útjára azt a kérdőívet, amelynek kitöltésére ezúttal buzdítunk minden kedves olvasónkat.   
Kiskőrös, Csávoly adóáthangolás
Közélet

Kiskőrös, Csávoly adóáthangolás

Sokan televíziós adások nélkül maradnak kedden. November 19-én adótorony áthangolás lesz, ami a kecskeméti, kiskőrösi és csávolyi adótornyok vételi körzetében élő tévénézőket érinti, vagyis a halasi nézők mintegy kétharmadát. Ezen a napon, a tévékészülékeken reggel 8 és este 18 óra között nem lesz látható semmilyen műsor, mivel az adótornyokban erre az időre leáll a sugárzás. Az adásszünet tehát nem jelenti sem az antenna, sem a tévékészülék, sem a set-top-box hibáját.