Civil konferencia sok információval
Közélet

Civil konferencia sok információval

Halason példásan sok egyesület és civil kezdeményezés működik. Ezen csoportok munkáját segítheti a Civil konferencia, hiszen nem könnyű eligazodni  a szabályok, számviteli tudnivalók között. Az érdeklődők még jelezhetik részvételi szándékukat a január 30-i programra.
Elkészült a Halas TV új híradódíszlete
Közélet

Elkészült a Halas TV új híradódíszlete

December közepe óta komoly átalakítási munkálatok zajlottak a Halas Televízió stúdiójában. Ez idő alatt teljesen átalakult, megújult a Híradó díszlete. A ma esti adás már ebből az új környezetből jelentkezik majd.
Hapkido a klubban
Közélet

Hapkido a klubban

Ma este egy keleti harcművészeti ág, a Hapkido lesz a Forrás-Új Tükör Klub fő témaköre. Komlós Gergő a Halasi Hapkido Klub vezetője beszél majd a küzdősportról, közben pedig látványos bemutatót is láthatnak a jelenlévők.
Több „zöldet” kapunk a kereszteződésekben
Közélet

Több „zöldet” kapunk a kereszteződésekben

Gondot okozott az autósoknak, gyalogosoknak egyaránt, hogy viszonylag rövid ideig tartott a szabad jelzés a Kossuth, illetve a Kárpát utcai lámpás kereszteződésben. Ennek megváltoztatása érdekében Fülöp Róbert  polgármester a közútkezelőhöz fordult úgy tűnik, eredménnyel.
Lakatos Vince életére, munkásságára emlékeztek
Közélet

Lakatos Vince életére, munkásságára emlékeztek

Koszorúkat helyeztek el ma délután Lakatos Vince Baky-kastélynál lévő emléktáblájánál. A 113 évvel ezelőtt, 1907. január 21-én született író, filmrendező sokat tett azért, hogy fotóin, filmjeiben és írásaiban megörökítse Halas múltjának, elsősorban a tanyavilágnak és az ott élőknek a mindennapjait.
Megérkezett Halasra a Missziós Kereszt (galéria)
Közélet

Megérkezett Halasra a Missziós Kereszt (galéria)

Nem sokkal a déli harangszót követően megérkezett az alsóvárosi római katolikus templomhoz a budapesti rendezésű, Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumát, a Missziós Keresztet szállító jármű. Ozsvári Csaba ötvösművész alkotását Hozdik Zsolt plébános fogadta több hívővel együtt, akik kíváncsi volt a különleges jelképre. A Missziós Kereszt hétfőig lesz a helyi katolikus közösségnél.
Mikor használhatjuk a ködlámpát?
Közélet

Mikor használhatjuk a ködlámpát?

A téli hónapokban gyakran van ködös, szürke időjárás térségünkben is. A Halason közlekedő autósok egy része mégsem kapcsolja fel a fényszórókat, mások viszont indokolatlanul sok világítással járják a várost.
Csütörtökön viszik a fenyőket
Közélet

Csütörtökön viszik a fenyőket

Január 23-án szállítják el Halasról a konténerek mellé és a kukák helyére kitett fenyőket. Azt kérik a lakosságtól, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. A fákról minden díszt le kell szedni. Csütörtök után a lakosságnak már magának kell gondoskodnia az egykori karácsonyfák elhelyezéséről.
Szeptembertől indul Halason a kadétképzés
Közélet

Szeptembertől indul Halason a kadétképzés

Fontos mérföldkövéhez érkezett Kiskunhalason a honvéd kadétképzés. Ma délelőtt a Dékáni Árpád Szakgimnáziumban egy együttműködési szerződést írtak alá.