Esélyegyenlőségi Gála a moziban
Közélet

Esélyegyenlőségi Gála a moziban

Második alkalommal szervezte meg a Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat az Esélyegyenlőségi Gálát a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából. A nézőtér teljesen megtelt, a színpadon pedig egymást váltották a fellépők. Volt zenés, táncos produkció, ének és humoros műsorszám is. A végén a jelenlévők együtt énekeltek, így köszöntötték a közelgő karácsonyt.
(►) Így fogadták a Mikulást a Bajza utcai ovisok
Közélet

(►) Így fogadták a Mikulást a Bajza utcai ovisok

Minden kiscipőbe ajándék került tegnap a Bajza utcai óvodában. Ebbe az intézménybe is ellátogatott a Mikulás, a gyerekek pedig örömmel mutatták meg neki több hete gyakorolt ünnepi műsorukat.
Gyermekzsivaj fogadta a Mikulást
Közélet

Gyermekzsivaj fogadta a Mikulást

Nagy volt a nyüzsgés tegnap este a Tó utcai Cigány Közösségi Házban. Az óvodások, iskolások a Mikulás érkezését várták. A nagyszakállú végül sok-sok csomag kíséretében tette tiszteletét a boldog gyermekeknél.
Beteg gyermekeknél járt a Mikulás
Közélet

Beteg gyermekeknél járt a Mikulás

Nincs is annál szomorúbb, mint egy kisgyermek, aki kórházban kényszerű tölteni az ünnepeket. Ezen a helyzeten próbáltak meg szépíteni a Humán Szakképzőiskola diákjai, akik ma délután a Mikulás kíséretében ellátogattak a Semmelweis Kórház gyermekosztályára.
Felkeltette a figyelmet a szakgimnáziumi képzés
Közélet

Felkeltette a figyelmet a szakgimnáziumi képzés

Egy még újnak számító képzéssel ismerkedtek a pályaválasztás előtt álló fiatalok – ez a szakgimnáziumi oktatás. A Kossuth utcai Humán Szakképzőben tartottak nyílt napot. Az érdeklődést látva úgy tűnik, sokan gondolják azt, jó, ha az érettségi mellé egy szakmát is kapnak.
Ne gyújts rá!
Közélet

Ne gyújts rá!

Rendhagyó módon hívták fel a dohányzás veszélyeire a fiatalok figyelmét a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképzőiskolájában. A szervezők almát adtak minden szál cigarettáért cserébe. A tapasztalatok szerint a diákok bár tudják, hogy a cigaretta nagyon károsítja a szervezetüket, sokan mégsem szeretnének leszokni a közeljövőben.
Meggyújtották a remény gyertyáját
Közélet

Meggyújtották a remény gyertyáját

A Baptista Gyülekezet tagjai várták Advent második vasárnapján a főtérre a halasiakat. A zenepavilonnál a nagy adventi koszorúnál verssel, zenével énekkel hívták fel a figyelmet a közelgő ünnep üzenetére. Az összegyűlteket Friebert Tibor lelkipásztor köszöntötte.
Advent második vasárnapján
Közélet

Advent második vasárnapján

Advent második vasárnapja van. Ahogy egy héttel ezelőtt, ma 17 órától várunk mindenkit szeretettel az ünnepi díszbe és fénybe öltözött főtérre, ahol a baptista közösség részvételével gyújtjuk meg a második gyertyát a zenepavilonnál adventi koszorún.
Harkakötöny újabb elismerése
Közélet

Harkakötöny újabb elismerése

A Belügyminisztérium elismerésben részesítette a közfoglalkoztatási programok szervezésében és végrehajtásában kiemelkedő tevékenységet végző közfoglalkoztatókat. A díjazottak között volt Harkakötöny is - tudta meg a Halasmédia.