Közélet

Ökumenikus imahét Halason

Január 15. és 22. között rendezik meg a Krisztus-hívők egységéért végzett ökumenikus imahétet, amelynek alap-igéje: „… Krisztus szeretete szorongat minket…” (2Kor 5,14-20). A városi nyitó istentisztelet vasárnap 18 órakor lesz az alsóvárosi római katolikus templomban. Igét hirdet Édes Árpád református lelkész.
Közélet

Hó szerencsét, Kiskunhalas!

Hajnal három óra óta járják a Halasi Városgazda Zrt. a város utcáit, hét órától pedig a hólapátos brigádok is elindultak. Kiskunhalas behavazott szombat reggelre, 5-8 centiméternyi fehér lepel takarta be a tájat. Közben a Szilády-gimnázium udvarán álló Buborék sem bírta az időjárást és összeroskadt, a helyszínre várják a szakembereket. A fehértói úton egy Toyota Hilux borult árokba, egy anya utazott benne a gyermekével, egyikük sem sérült meg.
Közélet

Gazdára várnak a gyepmesteri telepen lévő kutyák

Nem volt kirívóan magas az elszökött ebek száma. Minden esztendőben az év utolsó napjától tartanak a legjobban az állatvédők, hiszen a tűzijátékok miatt megrémülnek, és félelmükben amerre látnak, menekülnek a kutyák. Így az állatvédők most szilveszter előtt is arra kérték a gazdákat, hogy maradjanak a kutyáik mellett és gondoskodjanak a biztonságérzetükről.
Közélet

Hat évtizede történt...

Hatvan év elteltével sem feledik a jótékonysági akciót, a halasiak nemes adományozását. 1957. január 13-án indult el Halasról a város történetének legnagyobb jótékonysági adományát szállító különvonat a fővárosba. Tizenhat megrakott tehervagon 800 nélkülöző pesterzsébeti családnak vitt fél éves ellátmányt, élelmiszert és fát.
Közélet

Faddi János kapja a Pók-emlékdíjat

Február 11-én, a Sóstó Csárdában megrendezett Sportbálon adják át a Gulyás „Pók" József emlékére alapított díjat. Az elismerés odaítéléséről egy kuratórium döntött, mint megtudtuk idén Faddi János, a Faddikor-Kiskunhalasi FC elnöke (képünkön Stetakovics Marinkóval, a csapat új edzőjével) veheti át a kitüntetést. A vállalkozó évek óta támogatója a halasi focinak.
Közélet

Riasztás az ónos eső miatt

Reggel volt, aki épp, hogy kilépett az ajtón, már esett is egy nagyot. Veszélyes időjárási jelenségre ébredt Halas. Lefagyott az eső az utakra, járdákra. A városüzemeltetés dolgozói a síkosság-mentesítéssel kezdték a napot és a lakosság is igyekezett gondoskodni a járdájáról, de azért így is akadtak szakaszok, ahol igen óvatosan kellett közlekedni.
Közélet

A Don-kanyar áldozataira emlékeztek

74 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én a 2. magyar hadsereg megfelelő felszerelés és ellátmány nélküli katonáit elsöprő erejű támadás érte a Don-kanyarban. Rájuk emlékeztek tegnap kora este a Hősök terén a II. Világháborús emlékműnél.
Közélet

Kié lesz a Schneider Pál-díj?

Idén február 11-én, 19:30 órától a Sóstó Csárdában lesz a Sportbál. A hagyományok szerint három elismerést adnak majd át, a Gulyás „Pók” József-díjat, a Csáki Öcsi-díjat és a Schneider Pál-díjat. Hogy utóbbit ki kapja, arról most született döntés, még az érintett díjazott is csak pár perce értesült róla.
Közélet

Tilos a jégre lépni!

A jelenlegi időjárási viszonyok következtében kialakult jegesedési folyamatra figyelemmel felhívást tett közzé az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.  A szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályait rendelet szabályozza.