Megújult a Patkó utca
Közélet

Megújult a Patkó utca

Egy újabb halasi földes utca került jobb, járhatóbb állapotba. Igen rossz volt már az út, ezért kellett sort keríteni a javítására. A napokban az Átlós utcáról nyíló Patkó utcában dolgoztak a Halasi Városgazda Zrt. munkatársai.
Remek hangulatú találkozó volt
Közélet

Remek hangulatú találkozó volt

Úgy, mint az elmúlt több mint 20 évben, most is a Kiskunhalasi Mozgáskorlátozottak Egyesületének szervezésében valósult meg városunkban a Dél-Alföldi Regionális Esélyegyenlőségi Nap. A térségből több mint 230-an fogadták el a meghívást a már hagyományosnak számító találkozóra.
Önnek egy kattintás, neki egy turmixgép
Közélet

Önnek egy kattintás, neki egy turmixgép

A kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium volt diákja, Bányai Krisztina is az esélyesek között van az ország egyik legnépszerűbb online gasztronómiai weblapján futó játékban. Nevezni egy saját receptvideóval lehetett, Krisztina egyik kedvencét, a cukkinis brownie-t választotta. A fődíj egy turmixgép, amit az a hobbiszakács nyer meg, akinek a videójára a legtöbb szavazat érkezik.
Szent Iván, a boszorkányos este
Közélet

Szent Iván, a boszorkányos este

Időben szólunk, hogy a halasiak tudják úgy időzíteni a programjaikat: június 25-én immár harmadszorra, Szent Iván-napi vigadalom lesz Sóstón. Kicsiket, nagyokat, gyerekeket, felnőtteket várunk a Sóstó partjára június utolsó szombatján.
Anyakönyvi híreink
Közélet

Anyakönyvi híreink

Ha Ön is szeretné megtudni, hogy az elmúlt napokban kik születtek, kik hunytak el, s kik kötöttek házasságot térségünkben, akkor a legjobb helyen jár.
Salátanap a Váriban
Közélet

Salátanap a Váriban

Az egészség állt a középpontban. Saláta napot rendeztek a Vári Szabó iskola Kazinczy utcai épületében. Ez a program igen kedvelt a diákok körében. Illatozó zöldfűszer bemutató, fűszerfelismerő verseny, az Egészségfejlesztési iroda munkatársai és sok finomság várta a fiatalokat.
Bringatúra Bugacra
Közélet

Bringatúra Bugacra

Több mint nyolcvanan vettek részt a Halasi Bringabarát Klub és a Kefag Zrt. közös túráján, amelynek a célállomása Bugac volt. Mint megtudtuk: a halasiakon kívül jöttek biciklisek többek között Tázlárról, Szankról és Jászszentlászlóról is. Bugacon aztán egy rendhagyó versenyt szerveztek, amelyek nemcsak a kerékpárostudás számított.
Ovijogsi - a helyes közlekedésre tanították a kicsiket
Közélet

Ovijogsi - a helyes közlekedésre tanították a kicsiket

Meglepő, hogy a kicsik milyen jól ismerik a KRESZ táblákat és a legfontosabb szabályokat. A Bóbita óvodában pénteken egész nap a közlekedésé volt a főszerep. Be lehetett ülni az elektromos kisautókba, sőt a feladatok teljesítése után speciális ovi jogosítványt is kaptak a gyerekek. Ez arra hatalmazta fel őket, hogy az óvoda udvarában rollerrel, kerékpárral, kis autóval közlekedjenek.
Szemlézik a kerteket
Közélet

Szemlézik a kerteket

Alaposan szemügyre veszi a versengő kerteket a legszebb konyhakert verseny helyi zsűrije. Ezekben a napokban tartják Halason az első szemléket. A szakemberekből álló zsűri figyelme sok mindenre kiterjed. Nézik például a tisztaságot, de az is fontos, hogy madárbarát legyen a kert, vagyis itató, etető legyen benne. Jó pont az esővíz használata, a komposztálás és az, hogy bio módszereket alkalmazzanak a kertészkedők.