Honvédelem napi ünnepség
Közélet

Honvédelem napi ünnepség

A Gábor Áron emlékműnél rendezték meg a honvédelem napi ünnepséget. A műsort a Felsővárosi Általános Iskola diákjai adták, majd Mészáros Imre igazgatóhelyettes emlékezett meg beszédében Buda várának visszafoglalásáról. 
Nemzeti Bormaraton Kiskunhalason
Közélet

Nemzeti Bormaraton Kiskunhalason

Második alkalommal érkezik városunkba a Nemzeti Bormaraton. Május 22-én, vasárnap délután a Kiskunhalast érintő kerékpáros szakasz, Jánoshalmáról indul, és Koch Edit kerekezik a város képviseletében.
Anyakönyvi híreink
Közélet

Anyakönyvi híreink

Megérkeztek szerkesztőségünkhöz a legfrissebb anyakönyvi hírek. Máris mutatjuk az adatokat!
Trükköznek a vadgázoló sofőrök
Közélet

Trükköznek a vadgázoló sofőrök

Az utóbbi időszakban több olyan baleset is történt térségünkben, amikor egy úttestre kiszaladó őzet, szarvast, vaddisznót ütöttek el az autósok. Azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyt jelző tábla van, még inkább körültekintően kell vezetniük a sofőröknek, azonban sokszor még ez is kevés. Az sem ritka, hogy miután megtörténik a baleset, a leleményes sofőrök próbálják elhárítani magukról a felelősséget.
(►) Pünkösd ünnepe
Közélet

(►) Pünkösd ünnepe

A húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. A hagyományos Pünkösdi Majálisát ezúttal a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium ebédlője mellett rendezi a helyi katolikus közösség. Nagyon sok halasi pedig elzarándokolt csíksomlyóra, ott meg is örökítették, hogy a Himnusz közben fújja a szél városunk zászlaját.
A vértanúk példája erőt ad a hétköznapokban
Közélet

A vértanúk példája erőt ad a hétköznapokban

Nagy várakozás előzte meg a hét ferences szerzetesről szóló előadást és együtt imádkozást. Dr. Finta József plébános és Végső István a Pásztortűz Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Az ápolókat köszöntötték Halason
Közélet

Az ápolókat köszöntötték Halason

Tegnap ünnepelték a halasi kórházban is az ápolók nemzetközi napját. Világszerte május 12-én ünneplik annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja, aki a betegápolás etikai alapjainak megteremtése mellett küzdött az ápolói hivatás képviselőinek anyagi és erkölcsi elismeréséért is. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban Fülöp Róbert polgármester, Lengyel János orvosigazgató és Babenyecz Tibor, az általános belgyógyászat vezető ápolója köszöntötte az ápolókat. Az ünnepségen átadták az Év ápolója címet, amelyet idén Sári Mónika, az ápolója kapta meg.
Avarkori leletek az Aranykapu alatt
Közélet

Avarkori leletek az Aranykapu alatt

Közel másfélezer évvel ezelőtti régészeti leleteket tártak fel Kunfehértón, az Aranykapu Zrt. területén. Az avar kori síremlékeket már fél évszázaddal ezelőtt feltérképezték a részletes feltárásra azonban csak most volt lehetőség. A kiskunhalasi Thorma János Múzeum régészének irányításával különböző hazai és külföldi egyetemek hallgatói két hétig dolgoztak a leletek egy részének feltárásán.
Indul a zöldhulladék begyűjtése
Közélet

Indul a zöldhulladék begyűjtése

Ahogy közeleg a nyár, egyre több zöldhulladék keletkezik a kertekben, udvarokban és az ingatlanok előtt. Aki nem tudja megoldani a legideálisabb módszernek tartott saját komposztálást, segítséget kap a szolgáltatótól. Az FBH-NP Nonprofit Kft. megkezdi Halason a biológiailag lebomló hulladékok díjmentes begyűjtését. A gyűjtőzsákok kiosztását már megkezdték. A két zsák mellé írásos tájékoztatókat is küldenek. Ezeket érdemes elolvasni, illetve eltenni, hiszen tartalmazzák a szállítási időpontokat is.