1956-ra emlékezett Kiskunhalas
Közélet

1956-ra emlékezett Kiskunhalas

Kiskunhalason több helyszínen megemlékeztek az 1956-is szabadságharc és forradalomról. Az országzászló emlékműnél ünnepélyesen felvonták a forradalom zászlaját a városi közjogi méltóságok jelenlétében, majd az ünnepség a városi filmszínházban folytatódott ünnepi beszéddel és műsorral, utána a főtéri 56-os kopjafánál helyeztek el virágokat a résztvevők, majd a katolikus temetőben koszorúztak Nagy Szeder István sírjánál.
Sikeres laborprojekt a Szilády Áron Református Gimnáziumban
Közélet

Sikeres laborprojekt a Szilády Áron Református Gimnáziumban

Az Európai Unió és Magyarország Kormánya 300,26 millió forintos támogatásával, az „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban program (Öveges Program) keretében a Szilády Áron Református Gimnáziumban kialakították a „Földi János Természettudományi Laboratóriumot” (két labor-tanteremet és a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket). Az intézmény pedagógusai az október huszonkettedikei projektzáró rendezvényen visszatekintettek a projekt folyamatára és megköszönték a közreműködők munkáját.
Söpörjék, hogy lefolyjon!
Közélet

Söpörjék, hogy lefolyjon!

Itt az őszi lombhullás és az esőzések ideje. Ebben az időszakban különösen kell figyelni arra, hogy az utak vízelvezető rácsai ne tömődjenek el az odamosott levelektől. Ez a probléma évről-évre felmerül.
Kiskunhalasi kitüntetettek a megyei díjazottai között
Közélet

Kiskunhalasi kitüntetettek a megyei díjazottai között

Tegnap elkezdődtek nemzeti ünnepünk, az 1956-os forradalom- és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozatok. Kecskeméten, a Három Gúnár rendezvényházban tartotta ünnepi közgyűlését a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, ahol átadták a megye díjait, több kiskunhalasi és környező településbeli vehetett át kitüntetést.
Remélik, jelentkezik a megtaláló
Közélet

Remélik, jelentkezik a megtaláló

Tompán, a posta előtt ma délután elveszett egy pénztárca. 25.000 forint készpénz és egy Papp Mátyásné nevére kiállított nyugdíjszelvény volt benne, valamint egy mobiltelefon SIM kártya. (fotónk illusztráció)
Még több visszanézhető műsor
Közélet

Még több visszanézhető műsor

Tovább bővült internetes felületünkön a megtekinthető műsorok köre. Nézőink kérése volt, hogy az eddigiek mellett a Napi Mozaikot és a Gyermeksarkot is vissza lehessen nézni, ezek is kerüljenek fel a világhálóra. A kérés teljesült.
Az ország második legjobbja a Tekó
Közélet

Az ország második legjobbja a Tekó

Óriási elismerés érte a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolát és Gimnáziumot. Az egyik nagy múltú hetilap Iskolaválasztó címet viselő melléklete szerint a Tekó az ország második legjobb egyházi fenntartású szakközépiskolája- írja a teko-halas.hu.
Yeti járja a tanyavidéket
Közélet

Yeti járja a tanyavidéket

Most még idegennek számít, de valószínűleg hamarosan megbarátkoznak vele és már messziről intenek felé, csakúgy, mint az elődjének. Nagy változás történt a halasi mezőőrség háza táján. A napokban munkába állt a Yeti, vagyis az új szolgálati jármű.
Szavazzunk Nórára!
Közélet

Szavazzunk Nórára!

 Az év divatbloggere versengés tíz indulója között ott van egy halasi fiatal is. A 26 éves Szalai Nórára már lehet szavazni, a voksolás november elsejéig tart. Mint megtudtuk: Nóra idén februárban kezdett el a divatról írni és máris komoly rajongótábora van.