A pedagógusainkat ünnepeltük
Közélet

A pedagógusainkat ünnepeltük

Több mint félszáz tanárnő, tanár, tanító, tanítónő, óvónő részesült elismerésben a városi és járási pedagógusnapi ünnepségen, amelynek helyszíne a Bibó István Gimnázium aulája volt. A megjelent vendégeket Fülöp Róbert polgármester és Vágó Ferencné, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ Kiskunhalasi Tankerületének igazgatója köszöntötte. A műsorban a Zeneiskola növendékei és tanárai működtek közre.
(►) Madarak laknak az oviban
Közélet

(►) Madarak laknak az oviban

Rigók és harkályok – összebarátkoztak a gyerekek az Bajza utcai óvoda udvarában otthonra lelet madarakkal. A kicsik naponta cserélik az itatókban a vizet, a madarak pedig a hálából a szemük előtt nevelik fiókáikat, élik mindennapjaikat.
Micsoda buli!
Közélet

Micsoda buli!

Ezrek a főtérnyitón. Óriási buli kerekedett a fesztivál első napján. Régen voltak a halasiak ennyien, együtt, egy helyen. Volt koncert, rap, hideg ital, finom étel, gigatorta, ledes páva és minden, ami egy nagy lazuláshoz kell.
(►) Ötkor indul a fesztivál
Közélet

(►) Ötkor indul a fesztivál

Ilyen a páva felülnézetből. Gőzerővel folynak az előkészületek a halasi főtéren, ahol 17 órakor elkezdődik a kétnapos fesztivál. A színpad már áll, a padokat szerelik, takarítanak, a vendéglátósok is készülnek. A Tegnapi Emberek koncertjével indul a buli.
(►) Szennyvíz rákötésekre figyelmeztetnek
Közélet

(►) Szennyvíz rákötésekre figyelmeztetnek

Sokan már használják Halason az új szennyvízcsatorna rendszert, de még jelentős azok száma is, akik nem. Aki még nem csatlakozott, minél előbb tegye ezt meg – erre figyelmezteti az önkormányzat a halasiakat.
Hogy ne legyen tűz az aratáson...
Közélet

Hogy ne legyen tűz az aratáson...

Aratási konferenciát rendez a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Mint megtudtuk. Június 10-én minden szükséges információt elmondanak a résztvevőknek és tájékoztató hangzik el az aktuális szabályozásról is.
Nemzeti összetartozás napja
Közélet

Nemzeti összetartozás napja

Halason is megemlékeztek június 4-én a nemzeti összetartozás napjára. A trianoni békediktátumra négy éve emlékezünk. A halasi ünnepség 5 órakor kezdődött az Országzászló Emlékműnél, a Lovasbandérium tagjainak közreműködésével félig levonták a nemzeti lobogót.
(►) Eddig megúszta a halasi szőlő
Közélet

(►) Eddig megúszta a halasi szőlő

A térségben taroltak a májusi viharok, de a halasi szőlőültetvényeket elkerülte a jég. Vadkert, Kecel és Kalocsa térsége már nem volt ilyen szerencsés. A májusi viharok milliárdos nagyságrendű jégkárt okoztak. Vannak ültetvények melyeket teljesen szétvert a jég.
Sziládysok a Duna TV-ben
Közélet

Sziládysok a Duna TV-ben

A Szilády Áron Református Gimázium hetedikesei műsort adtak Szabadkán, az ottani magyar iskolában. A produkcióról felvételt készített a Duna Televízió, amely csütörtökön már adásba is kerül.