Régiónk története

A Kiskunhalasi járás Bács-Kiskun megyéhez tartozó járás Magyarországon 2013-tól, székhelye Kiskunhalas. Területe 826,35 km², népessége 44 087 fő, népsűrűsége 53 fő/km² volt a 2021. évi adatok szerint. Két város (Kiskunhalas és Tompa) és 7 község tartozik hozzá. A Kiskunhalasi járás az 1950-es járásrendezés során jött létre 1950. június 1-jén. Létrehozását egyfelől az indokolta, hogy a megye- és járásrendezéssel párhuzamosan több más nagy határú alföldi városhoz hasonlóan Kiskunhalas területéből is több új község alakult, másrészt megszűnt a megyehatár, mely korábban elválasztotta Kiskunhalastól természetes vonzáskörzetének egy részét. Ezzel lehetővé vált, hogy a város átvegye Jánoshalmától a járási központ szerepkörét, ezért a Jánoshalmi járás egyidejűleg megszűnt és községeit Mélykút kivételével az új járás kebelezte be. Területe többször is megnövekedett, főképp szomszédos járások megszűnése folytán, viszont 1981 végén Pirtót Kiskunhalas városkörnyékéhez osztották be.

1984. január 1-jétől új közigazgatási beosztás lépett életbe, ezért 1983. december 31-én valamennyi járás megszűnt, így a Kiskunhalasi is. Községei közül Kiskunmajsa városi jogú nagyközségi rangot kapott, a többi község a Kiskunhalasi és a Bajai városkörnyékhez, illetve a Kiskunmajsai és a Bácsalmási nagyközségkörnyékhez került.

Mint neve is jól mutatja, a járás székhelye Kiskunhalas. A város a Duna–Tisza közi homokhátság legmagasabb részén fekszik, Budapesttől 148 kilométerre, délre, Kecskeméttől 63 kilométerre dél-délnyugatra, Bajától 56 kilométerre, északkeletre, Szegedtől 55 kilométerre nyugat-északnyugatra. A legközelebbi országhatáron túli várostól, a vajdasági (szerbiai) Szabadkától 45 kilométerre északra van. A szomszédos települések: észak felől Pirtó és Tázlár, északkelet felől Harkakötöny, kelet felől Kiskunmajsa, délkelet felől Zsana, dél felől Balotaszállás, délnyugat felől Kunfehértó és Kéleshalom, nyugat felől Császártöltés, északnyugat felől pedig Imrehegy. Nagyon kis híja van annak, hogy nem határos délnyugat felől még Jánoshalmával is.

A település nevének eredete nem tisztázott. Kezdetben arra gondoltak, hogy a várost nyugatról körülvevő tóról, mocsaras vidékről kapta a nevét. Újkőkori, kelta, szarmata, avar nyomokat is feltártak a régészek itt. Honfoglaló magyarok temetőjét felfedezték a Sóstó mellett. Kiskunhalason és környékén a középkorban legalább 26 templom volt. A tatárjárás pusztításai után a lakosságában megfogyatkozott Duna-Tisza közére kunok települtek. A Csertán kun nemzetség központja lett a város.

1290-ben a nomád pásztorkodást folytató kunok kiváltságokat kaptak, s a megalakuló hét kun szék egyik törvénytartó helyévé vált. A kun Csertán nemzetség és Halas-szék központja lett. 1347-ben már utalnak rá, de Halas nevét először 1366-ban említette oklevél. 1390-ben búcsújáróhely lett. 1408-ban Luxemburgi Zsigmond is járt itt. 1439-ben említették először városként a települést.

1492-ben a hagyomány szerint itt verte szét Kinizsi Pál a legendás, de akkor már fosztogató, szétzüllött fekete sereget. A török időkben a krími tatárok kétszer (1566, 1596) is elpusztították Halast, bár khász városként némi mentelmet élvezett. Először a törökök telepítették újra 1569-ben, mert szükségük volt az adófizetőkre. A város lakossága időközben reformátussá lett. A tizenöt éves háború pusztítása után 1626-ban főként Baranya vármegyeiekkel telepítették újra. 1663-ban a törökhöz igyekvő I. Apafi Mihály itt éjszakázott. 1664-ben a Debreceni Református Kollégium alá tartozó református iskola létesült itt. A törökök kiűzése után berendezkedő Habsburg-hatalom nemcsak a tisztán református lakosságú város egyházi ügyeit korlátozta, hanem az általa igazgatott Jászkun kerületet is.

Az elzálogosított régió 1731-től a Pesti Invalidusház birtoka lett. A jobbágysorba került jászkunok 1745-ben megszerezték a megváltakozás (redemptio) jogát, ezután tekintélyes összeg megfizetése ellenében visszanyerték kiváltságaikat és szabadságaikat. Kiskunhalas első polgármestere dr. Vári Szabó István jogász volt. A dualizmus korában tovább fejlődött és változott a település gazdasági és társadalmi képe. A kapitalista gazdálkodás vált jellemzővé, bankok, nagyvállalkozások kezdték meg működésüket. Emellett a kulturális és egyesületi élet is fellendült. A 20. századra a római katolikusok váltak a legnépesebb felekezetté.

Az első világháborúban nagy vérveszteséget szenvedett el a város lakossága. A két világháború között erős visszaesés, majd lassú növekedés jellemezte a várost, mely az összes többi rendezett tanácsú városhoz hasonlóan 1929-ben megyei város lett a közigazgatás országos átszervezésével összefüggésben. A második világháború során a legnagyobb veszteségeket a többszöri sorozások utáni emberveszteség, a helyi zsidók deportálása és egy részének elpusztítása, majd 1944. október 23-án a szovjet megszállás okozta a halasiaknak.

Az 1945 után nagy kiterjedésű határában több község önállósult (1947-ben Pirtó, 1952-ben pedig Balotaszállás, Imrehegy – ez részben Kecel határából is –, Kunfehértó és Zsana), ezzel területe mintegy felére csökkent. 1956 októberében tüntetések, munkástanácsok, forradalmi bizottság létre jötte, sortűz jelezte, hogy a halasiak is elégedetlenek az addigi politikával. A forradalom és szabadságharc idején, 1956. november 1-jén itt tartottak egyedül az országban demokratikus szavazást a helyi alapszervezettel rendelkező pártok között, az FKgP.

Napjainkban Kiskunhalas elsősorban a világhírű csipkéjéről ismert. A csipkék királynője, a királynők csipkéje évszázados értékeivel immáron nem csak Magyarország, de a nagyvilág méltó büszkesége is. Érdemes ide ellátogatni és felfedezni azt a sok kulturális kincset, ami ilyen különlegessé teszi ezt az alföldi kisvárost.