
Vérükkel segítettek a dékánis diákok
Diákok, pedagógusok, technikai dolgozók adták a vérüket. Halason idén elsőként a Dékáni Árpád Technikum kezdte meg a középiskolai véradások sorát. A már 18 éves kort betöltött fiatalokat várták első véradónak, de a felnőttek is jó példát mutattak.
A Dékáni Árpád Technikumban többeknek ez volt az első véradása. Osztálytársak, barátok biztatták, bátorították egymást. Voltak olyan fiatalok is, akik ugyan félnek a tűtől, de mégis rászánták magukat a véradásra, hiszen tudják, hogy egy véradással három emberen is lehet segíteni.

Az intézményben már hagyománya van a véradásoknak, a tanév elején is volt egy ilyen akció. – Büszke vagyok a diákjainkra, általában 20 körüli első véradónk szokott lenni – mondta Dabis Henrik az iskola pedagógusa, aki maga is véradó. Mivel ilyenkor fontos a megfelelő folyadékbevitel, illetve táplálkozás, az egészségügyis diákok teával, lekváros kenyérrel várták a véradókat.

A véradók önzetlen segítségére folyamatosan szüksége van az egészségügynek, ezért fontos, hogy a fiatalokat is be tudják vonni a véradásokba. Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Vöröskereszt munkatársai ezért tartják kiemelten fontosnak a középiskolákba szervezett véradásokat – nyilatkozta Fekete Noémi a Magyar vöröskereszt Kiskunhalasi szervezetének területi titkára. – A tapasztalatok szerint az első véradók közül többen visszajáró véradók lesznek – fűzte hozzá.

Az elkövetkező hetekben a többi halasi középiskolában is tartanak ilyen véradó akciókat. További részletek a Halas TV 19 órakor kezdődő Híradójában.