A Berki-pályázat nyertese: Marsai Ágnes
A Berki Viola Közalapítvány Marsai Ágnes kiállításának megnyitójával várta a közönséget szeptember 16-án, a Csipkeházban. A legutóbbi pályázatukat a hosszúhetényi keramikus-, szobrász- és grafikusművész nyerte meg. A megnyitón úgy fogalmazott, Berki Viola művészetét régóta ismeri és szereti, műveit megcsodálta a kiskunhalasi galériában.
A Csipkeházban október közepéig látogatható tárlat a „Mély kútba tekinték” címet kapta. Ez az elnevezés egy réges-régi magyar gyerekdal első sorát idézi. Marsai Ágnes, a Berki Viola ösztöndíj 2021 győztese szeretettel vár mindenkit egy kis múltba tekintésre. Hagyományainkban, kultúránkban létező kincsekből válogatott néhányat, és fogalmazott újra a képek és a szobrok nyelvén.
A kiállítás négy fő részre tagolható. Az egyik feldolgozza az Ótestamentum által megjelenített teremtéstörténetet. A másik grafitceruzával magyar költők verseit idézi. A harmadik, az ablakok osztotta falrészen a magyar mondákhoz kapcsolódó alkotásai láthatók, továbbá üveg- és agyagplasztikák, képek. A záró fal négy műve történelmi vonulatot hordoz. Biztató gondolatokkal engedi útjukra a látogatókat.
A megnyitón a Három árva népballadát Vladár Károly gitárkísérete mellett Pepó Réka énekes adta elő. Köszöntőt mondott Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere, aki felhívta a figyelmet a Berki Galéria értékeire. Karsai Zsuzsanna, a Berki Viola Közalapítvány kuratóriumának elnöke szintén köszöntötte a megjelenteket. Ismertette, a tavalyi évben 11 pályamű érkezett a pályázatukra. Az ösztöndíj elnyerésére Marsai Ágnes volt a legérdemesebb. A tárlatot Kollarics Gábor művészettörténész nyitotta meg.
- Jelen kiállítás anyagának négy ága feltérképezi az alkotó gyakran járt ösvényeit: a teremtéstörténet kimeríthetetlen egyetemes hagyománya követhető képekbe tömörítve a hosszú falon. A gyerekkora óta szeretett, tágas költészet darabjainak továbbgondolásából kibomló rajzok láthatók a bejárattal szemközt, a magyarság keletkezéstörténetéhez kapcsolódó alkotások sorolódnak az ablakok közt, végül a Hazám, hazám sorozat néhány műve „hozza haza” ősmondákba révedt, költött világokba elkalandozott lelkünket. Az itt látható képi megfogalmazások segítik az átjárást a jelenségek és jelentéseik között: kézenfekvőnek mondanám ezt a vizuális nyelvet, ahogy a haza meg is jelenik tenyérbe foglalva: abban nyer teret, ahogy ezt tehát szó szerint is látjuk az egyik kerámián. Az alakok rajza rokon azzal a formaalkotással, ahogy például a szkíta állatábrázolások, vagy a korondi tányérok szarvasai „elnövényesednek”: növény, állat és ember így tud beszélni egy nyelvet. Az emberalakok általában együtt mutatnak valamiféle erőt vagy többséget, ahogy az Ady vers ihlette képen négy-öt magyar összehajol. Bár lennének többen – gondolom – igaz, hogy tele van velük az „ország”. Másik négy-öt ember pedig húz egy roppant szekeret. Vonják a növekvő éjszakával növekvő óriás kocsit… Itt pedig arra gondolok: bár lennének kevesebben, bár így is alig vannak a rájuk kényszerített teherhez és a végtelenbe vesző úthoz képest. A képeket szövegvilágok szülték, de a képeket nézegetve kedvem támadt olvasni, elővenni nagyjainkat: Adyt, József Attilát, Nagy Lászlót, Pilinszkyt, Weörest, népballadáinkat. Van nekünk olyan egünk, ahová felnézhetünk, és ami eligazít a való életben. Nem takarják el örökre fénylő csillagainkat az éjszaka csodái sem: a pisla fényben derengő tűzfalak, háztetők, cégtáblák. A villanyfényen átdereng az ég, ahogy a költő biztat bennünket. Kétségbeesve ne borítson be mindent a törpeség. Még ha a pokol muzsikál, akkor se. Mély kútba tekintve mi látható? Pontosan nem lehet kivenni. Talán egy képben tűnik át egymásba kezdet és vég – fogalmazott Kollarics Gábor.
A rendezvényen Bakos László konferált. A tárlat három hétig látogatható.
