Fiala Borcsa és kalandos regényei a halasi könyvtárban
Kultúra

Fiala Borcsa és kalandos regényei a halasi könyvtárban

Gyerekek, fiatalok, felnőttek egyaránt kedvelik Fiala Borcsa történeteit. Az írónő a kiskunhalasi városi könyvtárban diákoknak tartott író-olvasó találkozót. A programot az Országos könyvtári napokhoz kötődően tartották.

A Szent József Katolikus Általános Iskola és a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai vettek részt az író-olvasó találkozón a Matonosi Pál Városi Könyvtárban.

Fiala Borcsa a könyvek írása mellett újságíró és blogger is, hiszen lételeme az írás.

Balatoni nyomozás, A bodrogközi rém, Kalandok az erdő mélyén, Bakonyi zsiványok -  az írónő a kalandos ifjúsági regényeit mutatta be a halasi diákoknak és mesélt arról, hogyan születtek meg a történetek. Az írónő azt is elárulta, hogy az ifjúsági regényeinek lesz még folytatása, már készül a következő izgalmas sztori.

Fiala Borcsa azt tapasztalja, hogy a kamaszok igenis érdeklődnek a könyvek iránt, sőt ifjú közönséget egyből arra biztatta, hogy bártan merjenek ők is tollat ragadni, adjanak teret a fantáziájuknak és írjanak történeteket.

Ki tudja talán a halasi találkozó soraiban is ült olyan fiatal, aki majd szintén az írást választja hivatásának, talán épp ennek az előadásnak a hatására.

(Az írónővel készült interjút a Halas Televízió csütörtöki Kultúrkép című műsorában láthatják.)