(►) A csipke kétnapos halasi ünnepe
Kultúra

(►) A csipke kétnapos halasi ünnepe

Nemzetközi csipkekiállítással és divatbemutatóval fogadta a vendégeket pénteken a Csipkeház. Az ünnepi kiállítás díszvendége az olasz csipke. Az eseményen részt vett Manuel Jacoangeli olasz nagykövet és dr. Nagy István miniszter.

A csipkecsodák kedvelői, gyűltek össze pénteken kora este a Csipkeház udvarán felállított rendezvénysátorban. A vendégeket Nagy Csaba Liszt Ferenc-díjas tárogatóművész zenéje fogadta Kodály Zoltán, Hívogató című művének dallamaival.

A vendégeket Pajor Kálmán a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte. Mint mondta, különleges, a virágmotívumokat középpontba helyező kiállítást állítottak össze. Az alkotók a szépséget, a harmóniát mutatják be a nagyközönségnek.

Kiskunhalas képviseletében Fülöp Róbert polgármester köszöntötte a csipkekedvelőket.

A városvezető szerint az ilyen kiállítások jó alkalmak a bemutatkozásra, a tanulásra, hiszen Kiskunhalason több ország csipkekészítői találkozhatnak egymással. A csipke az egyik alappillére a városnak, a halasi csipkevarrás hagyományát ápolni, óvni kell, a mai találkozó egy gyönyörű barátság kezdete az olaszországi Novedrate településsel - tette hozzá a városvezető.

Manuel Jacoangeli nagykövet elismerően szólt a halasi csipkevarrók munkájáról. Beszédében hangsúlyozta, örül, hogy a két ország között már évszázados múltra tekint vissza a gazdasági és kulturális kapcsolat. Ennek része a csipkekészítés, az egymástól való tanulás, a nemzeti értékek tisztelete. A nagykövet kitért a csipkéket érintő védjegyoltalom fontosságára is.

Vannak még csodák a világon, az egyik a halasi csipke - kezdte ünnepi köszöntőjét dr. Nagy István agrárminiszter a rendezvény fővédnöke.

Minden halasinak és minden magyarnak büszkének kell lenni erre a kincsre, hosszú fáradtságos munkával készülnek ezek az alkotások, olyan aprólékosak, kifinomultak, tökéletesek, hogy ha akarnánk, akkor sem tudunk hibát találni benne. A miniszter szerint minden generációnak meg kell teremtenie a módot arra, hogy ez a kincs fennmaradhasson.

A kiállítás megnyitóján adták át a csipketervezési pályázat díjait is. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak dr. Nagy István agrárminiszter és Pajor Kálmán kuratóriumi elnök adta át az elismeréseket, a terítő és medál kategóriákban benyújtott terveikért.

„A divat változik a csipke örök” címmel láthatták a vendégek Hrivnák Tünde divattervező új kollekciójának bemutatóját.
Az idei kollekció vázát a fekete-fehér és a sötétkék-fehér színek kombinációja adja. A fekete-fehér ruhákat eredeti Halasi csipke díszíti, melyek a klasszikus stílust képviselik. Az új ruhák jól kombinálhatók az előző kollekciók darabjaival, ami megerősíti, hogy a divat változik ugyan, de a stílus örök, pont, úgy ahogy maga a Halasi csipke. Az idei évben a tervező fontos célkitűzése a fiatal generáció megszólítása és a csipke jól láthatóvá tétele.

Így született meg az ötlet mely szerint az eredeti, felnagyított csipkeminták egy speciális nyomástechnikát felhasználva díszítik a ruhákat. Ezeket a ruhadarabokat a kényelmes, nőies szabásvonalak jellemzik.
A divatbemutatón közreműködött Kovács Nóri többszörösen díjazott énekesnő, aki a népzene és világzene műfajának elismert előadója. Nevéhez fűződik, a Repülj madár című Magyarország imázs dal. Az Európai Unió magyar kulturális delegációjának hivatalos arca. Az Amerikai Egyesült Államoktól kezdve Kanadán át Kínáig a világ minden táján adott már koncertet, ahol összetartozásra hangolja a helyi magyar közösségeket.

Támogatók:

A nemzetközi kiállítás szombaton is várja a vendégeket a Csipkeházban.

Fotó: Halasi Csipke Közalapítvány