
XX. Országos Honismereti Kiadványszerkesztői Konferencia Kiskunhalason
November végén háromnapos országos konferenciának ad otthont Kiskunhalas. A Honismereti Szövetség, a lokálpatrióták országos közössége szervezésében megvalósuló rendezvény központi helyszíne a Thorma János Múzeum lesz - tájékoztatta szerkesztőségünket Végső István történész.
Az esemény ünnepélyes megnyitóval indul november 28-án, ahol többek között Székelyné Körösi Ilona, Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület elnöke, Halász Péter, fővédnök, Honismereti Szövetség tiszteletbeli elnöke, Fülöp Róbert, védnök, Kiskunhalas város polgármestere és Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke mondanak köszöntőt. A program első napján kerekasztal-beszélgetés várja a résztvevőket, melynek fókuszában a honismereti kiadványok kisebbségi létben betöltött szerepe áll.
A második napon délelőtt előadások és szakmai beszélgetések zajlanak, délután pedig városnéző sétákon ismerkedhetnek a vendégek Kiskunhalas nevezetességeivel. Este a helytörténeti kutatások, a második világháború történeti feldolgozása, valamint a középkori freskós templomok és a vár-túramozgalmak kerülnek fókuszba.
A zárónapon, november 30-án a honismereti oktatásban hasznosítható kiadványokról lesz szó egy újabb kerekasztal-beszélgetés keretében. A konferenciát Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke zárja. A konferenciára október 31-ig lehet jelentkezni a Honismereti Szövetség honlapján.
Forrás: Végső István