Adventi slágerkoktél
Kultúra

Adventi slágerkoktél

Dékány Sarolta, Koós János, a Fourtissimo és a 5 NonBonds voltak az adventi udvar péntek esti fellépői. Több órán át igazi slágerkoktéllal kedveskedtek a közönségnek a fellépő művészek a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Nagyon sokan fordultak meg a programokon az est folyamán.

 

 

 

A városháza ünnepi díszfényben pompázó udvarán Dékány Sarolta és Koós János énekelt először. Műsoruk egy zenés időutazásra hívta a közönséget sok-sok slágerrel. - Vannak olyan dalok, amelyek kiállták az idő próbáját. Ilyen a Kislány a zongoránál; a Nem vagyok teljesen őrült; a Mondjátok meg Máriának szeretem, az Én, aki nála jártam. Ezeket nem lehet kihagyni a műsorból. Észrevettem, hogy a közönség végig énekli velem. A világ szerintem legszebb duettje, a Cherbourg-i esernyőkből hangzik el – Ezer évig - a feleségemmel. Nagyon szeretjük. Van még egy közös számunk, a How do you do. Az is tempós, nagyon jó. Bár hideg az időjárás, Koós Jánost ez nem ijesztette meg. Rögtön példát is hozott arra, miért bírja jól a telet.

- Bejártam egész Szovjetuniót, még Szibériában is voltam. Nagyon jól éreztem magam ott is annak ellenére, hogy bizony előfordult, hogy mínusz 43 fok volt. Azt is kell tudni, hogy nekem nincs se sapkám, se kesztyűm, se sálam. Apám 12 éves koromban megtiltotta, hogy ilyen marhaságokat használjak. Most sincsen – árulta el nevetve a népszerű énekes.

Javában tart a Fourtissimo adventi turnéja. A halasi előadás az együttes hatodik koncertje volt ennek keretében. - A turnénk közepén járunk. Az ünnep hangulatának megfelelően elsősorban karácsonyi dalokkal érkeztünk a koncertre, de természetesen a tőlünk megszokott bulizós hangulat, harsány vidámság sem maradhat ki. Nagy örömmel tölt el, hogy ismét itt lehetünk Kiskunhalason – fogalmazott Kuna Valéria énekesnő.

A 5 NonBonds Kiskunhalast képviselte az ünnepi programban. A nyári, őszi fellépések után kicsit megújult a repertoár.- Készülve a karácsonyra két ünnepi dalt is hoztunk. Jól ismert slágerek ezek, a Last Christmas és a Jingle Bells 5 NonBonds módra fűszerezve. Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk – mondta Belényi Gábor, az együttes basszusgitárosa. Az esti programokat így látta Anda Péter az objektívén keresztül. 

Pál László
Fotók: Anda Péter