Ajánlunk pár jó programot
Kultúra

Ajánlunk pár jó programot

Sok érdekes program közül lehet majd válogatni Kiskunhalason a következő napokban is. Adunk néhány tippet, hogy megkönnyítsünk olvasóink helyzetét.

November 3-án, pénteken 15 órától szörnyen jó tökös mulatságot rendez a Halasi Városmenedzser Kft. a Csetényi Élményparkban. A fogadóépületben lehet töklámpásokat faragni, majd jön a szörnyvadász túra, aminek teljesítéséért ajándékot kapnak a gyermekek. A kilátó épületben 18 órakor kezdődik majd a gyerek és minidiszkó.

Kiskunhalas is csatlakozik az országszerte zajló Magyar Tudomány Ünnepéhez. Most pénteken 17 órától a Martonosi Pál Városi Könyvtárba várnak minden érdeklődőt. A rendezvényt Fülöp Róbert polgármester nyitja meg, majd előadást tart Gáspár Ferenc József Attila-díjas író, valamint Végső István történész.

November negyedikén zárulnak az ’56-os megemlékezések városunkban. Szombaton 16 órakor lesz a forradalmi lobogó levonása az Országzászló emlékműnél, majd ökumenikus megemlékezés lesz az 1956-os kopjafánál, a Bethlen Gábor téren. Beszédet mond Bocskorás Bertalan elnök-lelkész. Az esemény végén virágok, koszorúk elhelyezésére lesz lehetőség a halasi sortűz áldozatainak emléktáblájánál.

Jövő kedden zárul a kiskunhalasi őszi színházi évad. A Párterápia című két felvonásos vígjátékot 19 órától tekintheti meg a közönség. A Városi Filmszínházban Balla Eszter, Debreczeny Csaba és Mészáros Máté áll majd színpadra.

Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum. Ezzel a címmel indított Kárpát-medence turnét a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Petőfi Kulturális Ügynökség. November 14-én, kedden három időpontban ad koncertet a Közösségek Házában Baricz Gergő énekes és zenekara.