Alkotói pályázatot hirdet a katasztrófavédelem
Kultúra

Alkotói pályázatot hirdet a katasztrófavédelem

2024-ben a Katasztrófavédelem Központi Múzeumával közösen hirdet alkotói pályázatot a katasztrófavédelem Országos Tűzmegelőzési Bizottsága. A tájékoztatóból kiderült, hogy idén két témában várják az alkotásokat, három korcsoportban. 2021-ben egy sziládys diák, Hegedűs Bettina nemcsak a vármegyei, hanem az országos megmértetést is megnyerte.

2024-ben a Katasztrófavédelem Központi Múzeumával közösen hirdet alkotói pályázatot a katasztrófavédelem Országos Tűzmegelőzési Bizottsága.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság pályázatának egyik idei témája a „Füstérzékelő életet menthet” szlogenhez kapcsolódik, a másik pedig a magyar–török kulturális évadhoz, amelynek „Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága” a jelmondata (Gróf Széchenyi Ödön alapította a magyar és a török tűzoltóságot is). A diákok három korcsoportban (6-10, 11-14, 15-18 éves kor között) pályázhatnak kézműves alkotással, és korcsoport nélkül digitális alkotással. Emellett a történelmi témát kedvelők irodalmi műveiken keresztül is bemutathatják Gróf Széchenyi Ödön életét és munkásságát.

A pályaműveket korcsoport és kategória megjelöléssel április 21-ig lehet benyújtani postán vagy e-mailen, előzetes egyeztetés után akár személyesen is, a fővárosi vagy a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságokon.

Az archív fotón Hegedűs Bettina alkotása látható