Augusztus 20. évekre előre foglalt
Kultúra

Augusztus 20. évekre előre foglalt

Híres alakítása az István, a király címszerepe. Augusztus huszadikára, évekre előre megtelik a naptára. A rockopera koncertprodukcióját jómaga rendezte, és állította színpadra. Feke Pállal beszélgettünk, aki a közelmúltban a kunfehértói falunapon lépett fel.

- Mennyire befolyásolja a repertoárt, hogy éppen milyen helyszínre hívták meg?

- Mindig úgy állítom össze a műsort, hogy látom, kik alkotják a közönséget, milyen a hangulat, milyen rendezvényre érkezem meg. Így igyekeztem összeállítani a mostani műsort is, amiben István, a király rockopera-részlet és többféle sláger megszólalt. Reméltem, hogy egy nagyon jó hangulatú kora estét tölthetünk együtt a nézőkkel. Az életemnek most már része, hogy bármilyen ünnep is van, nekünk, színpadi embereknek meg nyilván nagyon sokféle szakmában dolgozónak ez egy ugyanolyan feladatnap, mint az összes többi. Jöttem, hogy egy jó hangulatú műsort adhassak.

- Említette az előbb az István, a királyt, amely meghatározó a pályáján, talán mondhatjuk, hogy a legmeghatározóbb szerepe volt. Augusztus 20-a kapcsán is érkeznek már erre a felkérések?

- Hála Istennek, és büszkén mondhatom, hogy augusztus 20. már évekre előre megtelik mindig. Idén is a saját István, a király koncertprodukciónkkal, amit jómagam rendeztem, és állítottam színpadra, megyünk el majd Debrecenbe. Augusztus 20. és a nyári időszak természetesen mindig nagyon sok fellépéssel, most már saját produkciókkal telik. Izgalmas nyár elé nézek. Remélem, tényleg igazán dús nyári időszak vár rám.

- Mennyire játszanak ebben szerepet a szabadtéri programok? Milyen felkérések vannak még az István, a királyon túl?

- Nagyon sok produkcióban játszom színészként. Július első felében a Baradlay-legendát, A kőszívű ember fiaiból készült musicalt mutatjuk be a Margit-szigeten. A Mária evangéliuma rockoperát is játszottuk júniusban, szintén ott. Megalapítottam a saját irodámat, produkciós cégemet, ami arra jött létre, hogy nagyszabású koncerteket, show-műsorokat mutassunk be. Ennek egyik állomása az István, a király, a másik, nagy büszkeségem, a Hungária együttes slágereire épülő Csókkirály. Kiváló énekesek, díszlet, zenekar, táncosok vannak az előadásban. Azzal is turnézunk az ország különböző pontjain.

Továbbiak a Halas TV június 30-i Kultúrkép műsorában és a Halasi Tükör hetilap július 6-i számában.

Még több cikk

Okosabban kéne élni...

Okosabban kéne élni...

Ausztriában a halasi csipke

Ausztriában a halasi csipke