Betyárok lepték el a Sóstót
Kultúra

Betyárok lepték el a Sóstót

A szervezők várakozásait is jócskán felülmúlta a mai Sóstó Családi Nap eddigi látogatottsága. Több mint kétezren voltak kíváncsiak a Betyárolimpia számaira és a halászléfőző verseny ízletes fogásaira.

 
Szalmabála-gurítás, gumicsizma-hajítás, luficsergetés, asszonycipelés, legénytolás, kukorica darálás és még megannyi érdekes, humoros feladat várta az I. Kiskunhalasi Betyárolimpia résztvevőit. A tíz csapat mit sem törődve a tűző nappal és a kánikulával, végigküzdötte a különböző állomásokat. Külön érdekesség volt, hogy a felnőttek mellett kisgyermekek is teljesítették a próbatételt.
 
bety01
 
A halászléfőzésre több mint harminc csoport, szervezet, baráti társaság nevezett előzetesen. A csapatok vezetői a lehető legnagyobb titoktartás mellett készítették el saját verziójukat a halléből. Nem sokkal ezelőtt kiderült, a Márkocsi Kft. bográcsos finomsága nyerte el leginkább a szakmai és civil tagokból álló zsűri tetszését.
 
bety03
 
A Betyárolimpia kőkemény csatáját meggyőző fölénnyel a dzabakusz Kft. lelkes csapata nyerte meg. Az eredményhirdetéskor büszkén emelték magasba a győztesnek járó kupát.
 
bety04
 
Még most sem késő kijönni a Sóstóra, hiszen egészen éjszakáig várja az érdeklődőket a sok-sok színvonalas színpadi produkció.

A Csipkedd magad – Sóstó fürdő családi nap című miniprojekt a „Csipke-városközpont megújítása – Kiskunhalas belvárosi akcióterületének fejlesztése projekt (DAOP-5.1.2/A-09-2f-203-0001) részeként valósult meg.
 
Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Bereczki Zsolt