
Boldogság két felvonásban (galéria)
A halasi tavaszi színházi évad befejező előadását tekinthette meg a közönség a Városi Filmszínházban. Eric Assous Boldogság című darabja volt repertoáron a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. Pikali Gerda és Rékasi Károly szerelmi kalandot mutatott be hat képben, két felvonásban.
A történet szerint Louise hat éve elvált, meséket ír. Alexandre válófélben lévő háromgyermekes étteremtulajdonos. Kettejük boldogságképe kerül szembe egymással. Felmerül a kérdés, hogy a félelem a magánytól lehet-e jó tanácsadó. Az is, hogy a korral toleránsabbak leszünk vagy inkább csökönyösebbek. Érintik továbbá, hogy az elmúlt szerelmeink gazdagabbá tesznek, vagy béklyót jelentenek. A szerelem plusz párkapcsolat bonyolult egyenletet jelent.

- Az egyik nagyon kedves kollégánk, Bardóczy Attila fordította le a darabot. Ő perfekt beszéli a francia nyelvet – mondta Pikali Gerda. - Egészen különleges darab, Verebes István a rendező, ő is teljesen a hatása került. Nagyon sok mindent hozott ki belőle is ez az előadás, nem csak belőlünk ő meg mi magunkból. Nagyon jól hatottunk egymásra a próbák alatt. Nagyon jó szimbiózis alakult ki egy rendező és színész pár között. A mai napig is dolgozunk vele együtt. A történet alapján két ember megpróbálja megszeretni a másikat és a másikon keresztül önmagát újra. Azt hiszem, hogy erről szól a darab és ennek az útkereséséről – tette hozzá a színésznő.

- A József Attila Színház produkciójaként utaztatjuk az előadást szerte az országban – vette át a szót Rékasi Károly. - Nem szeretnénk üzenni a nézőknek, viszont azt érezzük Gerdával, hogy nem játsszuk, nem részt veszünk az előadásban, nem bemutatjuk a közönségnek. Végigéljük az egészet. Azt gondolom, ez az igazi áldott állapot, amire vágyhat az ember. Ez a darab kinyitja azt a kiskaput, amin keresztül mindent oda tudsz tenni a színpadra.
Fotók: Anda Péter