Cirkuszjegyeket kaptak a Bernáth-kollégium lakói (galéria)
- Nekünk nagyon fontos, hogy szórakoztassunk. Olyanok is eljussanak az előadásainkra, akik ezt egyébként nem tehetnék meg - mondta Eötvös Loránd, az Eötvös Cirkusz igazgatója, aki a Halasi Média és Kultúra Kft. közreműködésével hétfőn délután a holnap esti előadásra szóló 60 darab jegyet adott át a Bernáth Lajos Kollégium lakóinak. Nagy Ernő intézményvezető szerint életreszóló élménnyel gazdagodnak majd a gyerekek.
A Család Évében az Eötvös Cirkusz számára is fontos, hogy minél többen lássák előadásaikat, amelyet 2018-ban megújítottak. A különleges és tradícionális cirkuszdinasztia mostani képviselői két napon át Kiskunhalason vendégeskednek. Az előkészületek már vasárnap elkezdődtek a területen, hétfőn pedig megérkezett a társulat is a felszerelésekkel és az állatokkal együtt. A Bernáth Lajos Kollégium lakói közül ötvenen bepillanthattak a kulisszák mögé. Eötvös Loránd cirkuszigazgató fogadta őket. A Halasi Média és Kultúra Kft. közreműködésével cirkuszjegyeket ajánlott fel a társulat. - Nagy szeretettel köszöntök mindenkit és szeretnélek beneteket meghívni a kedd esti előadásra - mondta a direktor, aki át is adott hatvan darab belépőt Nagy Ernő intézményvezetőnek.
Loránd elnézést kért az öltözéke miatt, de nagy munkában voltak, éppen a hatalmas sátor felállítása zajlott azokban a percekben. Mint megtudtuk: a cirkusz vállal karitatív feladatokat is, szeretnék, ha előadásaikat olyanok is megnézzék, akik egyébként ezt nem tehetik meg. - Hálásak vagyunk ezért, nagyon köszönjük a felajánlást. A gyerekek már most fel vannak pörögve. Ilyen közelről még én sem láttam elefántot - mondta Nagy Ernő. Az idomár éppen akkor uzsonnáztatta a 46 éves ormányost, aki már 44 éve dolgozik a cirkusz világában. Nemcsak vele, hanem sok más állattal is találkozhatnak majd a nézők kedden és szerdán. Eötvös Loránd elárulta, hogy több különleges produkció is lesz majd a manézsban, tigrisek, oroszlánok, lámák, tevék, kecskék, kutyák, malacok szerepésével. (További részletek a kedd esti híradóban.)