Csipkés üdvözlet Belgrádból
Kultúra

Csipkés üdvözlet Belgrádból

A halasi csipke a szerb fővárosban vendégeskedik. A belgrádi Hungarikum Centarban csütörtökön délutántól látogatható a történetét bemutató kiállítás, amelyet médiaérdeklődés közepette adtak át a közönségnek.

A szerbiai Tisacoop hungarikumokat bemutató projektje keretében vállalta, hogy népszerűsíti iparművészeti remekünket. A Halasi Csipke Közalapítvánnyal való együttműködés az elmúlt évben kezdődött.

- Belgrádban, a Hungaricum Centarban a halasi csipke is képviseltette magát tavaly a Dél-Alföld kincseit bemutató tárlaton. A kamarakiállítást csipkevarró-bemutató színesítette, ahogy most is, az újabb új helyszínen – tudtuk meg Kiliti Zsuzsannától. - A Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi Igazgatósága által szervezett Study tour-on részt vett a szerb sajtó. Bemutattuk a Csipkeházat, és a Sóstó Csárda is vendégül látta őket. Ekkor fogalmazódott meg, hogy később önálló kiállításon is bemutatkozhasson a halasi csipke Szerbiában – tette hozzá a Csipkeház igazgatója.

csipk01

A terveket tett követte. Belgrád belvárosában, új helyen három hónapja nyitott a Hungarikum Centar, mely október végéig ad otthont Kiskunhalas büszkeségének 112 éves történetét bemutató tárlatnak.

- A Hungarikum Centar a magyar értékek tárháza – mutatott rá Körmöci Károly igazgató, a Tisacoop Srbija vezetőhelyettese. – A Hungaricum Centar 2010-ben alakult és 2013 májusában már volt egy közös rendezvényünk az akkori hungarikumközpontban. Már az első alkalommal olyan érdeklődés mutatkozott a halasi csipke iránt, hogy úgy éreztük, folytatjuk az együttműködést.

Körmöci Károly érdeklődésünkre elmondta, az értékesítésben való részvételük az egyik következő lépcső lehet. Egyelőre az a cél, hogy a szerbiai vásárlókat arra ösztönözzék, látogassanak el Kiskunhalasra, és ismerkedjenek meg az iparművészeti remek készítésével a Csipkeházban is, ahol vásárolhatnak is belőle.

csipk02

- Nekünk a hírérték a fontos, hogy tudják, a halasi csipke hungarikum. A nálunk is hozzáférhető tájékoztató kiadványokból tájékozódhatnak róla. Igény és fogékonyság van a szerb emberekben a magyar kultúra iránt. Visszajönnek, megcsodálják – tudtuk meg a Hungarikum Centar igazgatójától.

A Studio B, Belgrád városi televíziója is megjelent a kiállítás helyszínén. Rögzítették Antóni Tamásné ás Monostori Melinda csipkevarró-bemutatóját,és interjút készítettek Kiliti Zsuzsannával, a Csipkeház igazgatójával.

Kép-szöveg: Pál László