Egy halasi lány kalandjai Mexikóban (1. rész)
A kiskunhalasi Haász Anna az elmúlt években tanulmányai mellett diákprogramok segítségével számtalan olyan országba eljutott, amikről a magyar emberek többsége csak álmodhat. Néhány napja utazott ki Mexikóba, ahonnan szerkesztőségünk kérésére küldött néhány fotót és írt egy rövid élménybeszámolót is eddigi tapasztalatairól.
- Korábban is volt lehetőséged elutazni több országba. Merre jártál már?
- Sokat utazgattam Európán belül, hosszabb időt viszont Indonéziában és Egyiptomban töltöttem. Indonéziában, Jakartában 2 hónapot éltem, ahol szintén önkénteskedtem. Itt angolt tanítottam egy szegény negyedben, az ott élő gyerekeknek.
- Az Európai Önkéntes Szolgálat keretein belül kerültem ide a fővárosba, Mexikóvárosba. Teljesen véletlenül találtam rá erre a felhívásra az internetet körülbelül 2 hónappal ezelőtt, úgyhogy gyorsan jelentkeztem is.
- Mennyi idő volt az út? Kimerültél vagy jól tűröd a hosszabb utakat?
- Az út háztól házig körülbelül 24 óra volt, mert először Puebla városába mentünk a reptérről, ahol a fogadószervezet központja van, ráadásul én fennakadtam az útlevél ellenőrzésnél, úgyhogy ez egy kicsit meghosszabbította az egész folyamatot.
- Nem pihenni mentél ki. Mivel telnek a mindennapjaid?
A központhoz közel egy otthonban dolgozom, ahol 90 lány lakik, ők mind nehéz életkörülmények közül kerültek ide. A legkisebbek 2-3 évesek, a legnagyobbak körülbelül most töltötték a húszat. Sokan közöttük árvák, vagy az utcán éltek idáig.
- Az igazság az, hogy az első pillanatban beleszerettem a városba. Már nagyon hiányzott ez a fajta élet, a rengeteg ember és az óriási forgalom. Mexikóváros nagyon tiszta, a külváros is, legalábbis azok a részek, amerre eddig jártam. Az emberek nagyon kedvesek, mosolyognak, segítőkészek és végtelenül türelmesek, amikor látják,hogy nem beszélsz még olyan jól spanyolul. Nehéz volt ez az első két hét, mert nagyon egyedül éreztem magam, sok dolog megviselt eleinte, de úgy érzem, hogy kezdem magam feltalálni, úgyhogy túlléptem ezeken a nehézségeken, és most már azt mondhatom, hogy nagyon jól érzem itt magam.
- Ilyen munkára számítottál? Miből áll egy hétköznapod?
- Hétfőtől péntekig dolgozom, délután 1 órától este 8-9 óráig a legkisebbekkel, ők a Katicabogarak. Ez annyiból kedvező, hogy délelőtt tudok beszélgetni a Kiskunhalason élő családommal, hiszen az időeltolódás miatt ez elég nehezen kivitelezhető. A 2-8 éves lányoknak - akik egyébként hihetetlenül önállóak már most- segítek megebédelni, illetve az esti fürdésnél, és vacsoránál, valamint takarítani. Ezek mellett pedig sokat játszunk és énekelünk. A hétvégéim pedig szabadok, úgyhogy ilyenkor van időm várost nézni, illetve utazgatni.
