Egy nap Berki Violával

A könyvről

A könyv egyharmadában az életmű ismertetésére kerül sor fényképekkel, grafikákkal illusztrálva 120 színes reprodukció mutatja be a legjelentősebb alkotásokat. Tartalom: Berki Viola ma; Gyökerek és hatások; Festészete; Grafikai munkássága; Illusztrációi; Nagyméretű munkái; Berki Viola művészetének utóélete; Szemelvények Berki Viola művészetéről szóló irodalomból; Válogatás Berki Viola életművéből, színes reprodukciók.

Berki Viola művészete a 20. századi modern magyar művészet szerves része. Azok közé a művészek közé tartozik, akik a hatvanas évek elején hozzájárulva a fény-árnyék festészet anakronisztikus elsőségének megkérdőjelezéséhez a posztimpresszionista festészet ellenpontjaként alakították ki saját stílusukat. Élénk színei, buján kanyargó vonalai és formái, meséinek őszinte, bájos világa, egyszerű szépsége, harmóniát sugároznak. Berki művészetszemlélete az egyéni kisvilágokat építő Gross Arnoldéval és Kovács Tamáséval rokon. Pályája mintegy ellenpólusa a hatvanas évek elején pályára kerülő progresszív nemzedéknek. Érthetetlen, hogy életműve – ahogyan több pályatársának sem – hosszú évtizedekig miért nem került a művészettörténészek érdeklődési körébe. Napjainkig félárnyékban maradt és felfedezésre vár. Erre a feladatra vállalkozik e kötet kiadásával a Thorma János Múzeum.

Berki Violáról

Berki Viola művészetét ugyan számon tartja a művészettörténet-írás, lexikonok, összefoglaló művészettörténeti kiadványok néhány mondat, bekezdés erejéig elismerően méltatják, kiállítási katalógusok több alkalommal bemutatták életművének karakteres keresztmetszetét, az életművét összegző, a 20. század magyar művészettörténetében elfoglalt helyét és rangját részletesen bemutató monográfia azonban mind a mai napig nem született.

A kiskunhalasi értelmiségi, gazdálkodó családban született Berki Viola gondtalan, boldog gyermekéveit a család kötönypusztai-tanyáján töltötte. A Berki család a történelem, az irodalom, a zene és a képzőművészet iránti olthatatlan vágyát a kor legfrissebb kiadású irodalmi műveivel, képzőművészeti albumaival csillapította. Édesapja sokat mesélt a család híres festőtagjáról, Thorma Jánosról. A kis Viola szívesen és nagyon sokat olvasott, fáradhatatlanul hallgatta a felnőttek anekdotáit. A Berki családban mindenki támogatta a kislány művészi pályáját: „Thorma János rokonunk volt, így az egész család azért drukkolt, hogy festő legyen” – írta visszaemlékezésében.

Berki Viola 1951 és 1958 között a szentendrei festő, pedagógus Fónyi Géza növendéke lett a Képzőművészeti Főiskolán. Az ötvenes évek sűrűjében (osztályidegensége miatt egy esztendőre kizárták, majd ugyan visszavették, de diplomát nem kaphatott) 1958-ban végül végbizonyítvánnyal hagyta el az akadémiát. Első műveit a sárospataki művésztelepen, az újpesti hajógyárban és Korniss Dezső szentendrei műtermében készítette.

A hatvanas évek elején viszontagságos, nehéz, anyagi gondokkal küzdő évek következtek. Szülei nyomorban éltek, édesapja súlyos beteg, munkaképtelen lett. Édesanyja hivatalos állást nem kaphatott, alkalmi munkákkal, sokszor igen nehéz fizikai munkával tartotta el mindhármukat. Mindennek dacára a Berki szülők nem hagyták, hogy Viola feladja hivatását. A nehéz időszak emberi és művészi magára találásában Gross Arnold és Korniss Dezső nyújtott Berki Violának támaszt: Korniss néhány nyáron át átengedte a szentendrei művésztelepen lévő műteremlakását is. Szentendrén Berki Violát gondoskodó, baráti figyelem és erős művészi hatások érték. Barcsay Jenő és Miháltz Pál korrigálták, támogatták saját alkotói útjának megtalálásában.

Berki Viola egyéni hangja, sajátos stílusa a szentendrei évek alatt, 1962-63-ban alakult ki. Az önmagával szemben rendkívül kritikus művész egyszerre több festői módszer lehetőségeit próbálgatta. Szentendrei, dekoratív tájakat, épületeket, portrékat, egzotikus állatokat, szakrális jelenetetek, ikonikus kompozíciókat festett.

1963-ban Kondor Béla bíztatására Budapesten, a Bécsi utca 1. számú ház komfort nélküli toronyszobáját bérelve dolgozott. Első önálló kiállítását a Mednyánszky teremben rendezte 1965-ben, mely jelentős szakmai sikert hozott számára. A kiállított művek konstruktív szemlélete és a sajátos képi világban megfogalmazott antik toposzok alkalmazása Berki művészetét Kondor Béla és Henry Rousseau művészetével rokonítja.

Az 1965-ös nagysikerű kiállítását követően évente rendszerint két önálló és több csoportos tárlaton is bemutatkozott. A hatvanas évek közepétől készült érett alkotásainak archaikus szimbólumai, gyermeki attitűdje, múltba néző reminiszcenciái, finom humora mindig idézőjelbe emelik a művekben megfogalmazott mesebeli hősök, történelmi tények, szakrális emlékek múlt ködébe vesző, misztikus tetteit, érzelmeit.

Berki Viola az 1960-as évek végétől egyre nagyobb biztonsággal halad az önmaga számára kijelölt úton. Egyre többen értik, érzik és szeretik sajátos képi világát, alkotásait. Szakmai sikere talán akkor vált legkézzelfoghatóbbá, amikor 1969-1988 között több közintézményben megvalósult nagyméretű munka elkészítésére is felkérték, illetve pályázat útján elnyerte annak lehetőségét. 1969-ben elkészítette a budapesti Tárnok utcai Általános Iskola ebédlőjének mozaik-munkáját, majd 1973-ban a soproni Óvónőképző Intézet falára került kerámia életfája. 1983-ban a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ aulájában felkerült Csokonai Méla Tempefőiről mintázott kompozíciója, s még ugyanebben az évben a Győri Rába Gyár vendégházába két nagyméretű pannót készített. 1985-ben Budapesten a Heim Pál Gyermekkórháznak, 1988-ban kiskunhalasi a Városháza részére alkotta utolsó nagyméretű munkáit.

Berki Viola 1975-ben Munkácsy-díjat kapott, 1984-ben érdemes művész lett, 1994-ben a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje polgári fokozatával tüntették ki, 1995-ben Kiskunhalas Város díszpolgárává, 1999-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották.

2001. március 29-én Budapesten hunyt el, a kiskunhalasi református temetőben a Berki család síremlékében nyugszik.

„Munkáimmal az ezredforduló óta a változatlannak hitt emberi lélekhez szeretnék szólni. Soha nem éreztem késztetést az éppen adott művészi divathoz való csatlakozásra. Nem számítanak a „kortárs” művészek közé.” (Berki Viola)