Életformáló pozitivitás
Kultúra

Életformáló pozitivitás

Bagdi Bella, aki aranylemezes életmódfejlesztő énekesnő, olyan tanításokat zenésít meg, amelyek az ő életére is nagy hatással vannak. Egyre nagyobb a rajongó tábora. Egyre többen számolnak be Bella zenéjének jótékony hatásairól: gyógyító, erőt adó, nyugtató és feltöltő hatásairól. 2012-ben a Budapesti Kongresszusi Központban több mint 2000 ember előtt, teltházas koncertet adott. A Jobb Veled a Világ Alapítvány elnökeként 2013-ban elindította a kórházmissziós programját, amivel kórházi zenés délutánokat tart betegeknek, szakápolóknak és orvosoknak egyaránt.

Idén, 2014-ben tavaszi turnéra indul zenésztársaival. A turné témája: Életformáló pozitivitás. És Kiskunhalas városába március 26-án látogat el.

Már gyerekként számos mélypontot megéltél, társad volt a csalódottság, magányosság és félelem, majd mégis sikerült pozitív irányban folytatni életed. Mit tanácsolsz azoknak, akik most ülnek a gödör legalján és úgy érzik, nincs kiút?

Ma már teljes bizonyosságom van afelől, hogy a krízisek akkor jelennek meg az éltünkben, amikor megérett az adott helyzet arra, hogy több legyen, hogy még jobb legyen. A krízisek a láthatatlan jóakaróink, egy korrekciós folyamatot hajtanak végre a mi érdekünkben, és arra hívja fel a figyelmünket, hogy elérkezett az idő, hogy változzunk és változtassunk. Én azt tudom csak tanácsolni, ami nekem segíteni szokott ilyenkor: többet és mélyebben vagyok egyedül, többet és mélyebben imádkozom, meditálok, olvasok lélekfeltöltős könyveket, relaxációs zenét hallgatok, és hála naplót írok. Ugyanakkor megteszek minden tőlem telhetőt az adott helyzet jobbra fordulásáért, de a „hogyant” Istenre bízom. Egyszerűen hátralépek és hagyom, hogy legyen, ami lenni akar jelen. Ezt pedig úgy érem el, hogy felteszem magamnak a kérdést: Mi a legrosszabb, ami történhet? És akkor mi van, ha az bekövetkezik? Ekkor rájövök, hogy semmi. És megnyugszom.

Családodban sok volt a békétlenség, veszekedés. Pozitív mondanivalóid sokak életébe hoztak áldást és nagy erejű változást. Családod tagjainak is?

Igen, ezt határozottan kijelenthetem. Büszke vagyok arra, ahova a családi történetünkön keresztül eljutottunk, a teljes békétlenségtől a valódi békéig. Ma már a szüleim a legjobb barátaim, akikre tudom, hogy bármikor számíthatok és ők is bármikor számíthatnak rám.

Mi a kulcsa a boldog életnek szerinted?

Ugyan az, amitől valaki jó autóvezető lesz: tanuld meg a közlekedési szabályokat, gyakorolj, vezess határozottan, viszont ne vezess felelőtlenül, és ne kockáztasd az autódban utazó személyek biztonságát, és figyelj oda a többi autósra. És jó, ha ezzel tisztában vagy: ha túl gyorsan hajtasz, nagyobb a kockázata, hogy előbb-utóbb karambolozni fogsz.

Mit jelent neked az életformáló pozitivitás?

Nekem annyit jelent, mint elköteleződni arra, hogy folyamatosan fejlődjünk, növekedjünk, megnyíljunk és érettebbé váljunk, melynek eredményeképpen életminőségünk napról napra jobbá válik. Fontos felismernünk, hogy minden helyzetben van esélyünk arra, hogy pozitívan alakítsuk az életünket. Hogy hogyan, mit tehetünk a hétköznapi aggodalmaktól kezdve a sorsalakító kríziseken át önmagunkért, erről szól ez a zenés est, amit a városotokban tartani fogok.

Bagdi Bella estje március 26-án este 6 órakor lesz a Közösségek Házában. Jegyeket a helyszínen 2500 Ft-ért, vagy elővételben 2000 Ft-os áron lehet vásárolni.