Fiatal hölgy, idősebb úr kapcsolata (galéria)
Kultúra

Fiatal hölgy, idősebb úr kapcsolata (galéria)

A kiskunhalasi Tavaszi színházbérlet 2023 első előadása március 20-án volt a moziban. Gene Stone-Ray Cooney: Miért nem marad reggelire? című vígjátéka került repertoárra Kautzky Armand és Karaivanov Lilla főszereplésével, Galambos Zoltán rendezésében. A kacagtató jelenetek sora most is garantált volt. A programot a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. szervezte.

A történet szerint George mintapolgár, sziklaszilárd erkölcsi és morális alapokon nyugtatja az életét és az önmaga által felállított szigorú keretek között él. Louise unalmas alaknak gondolja, mégis beleesik az agglegény mindennapjaiba. Ők ketten tökéletes ellentétei egymásnak.

Karaivanov Lilla: - Nagy örömmel jöttem Halasra, ez már a harmadik főszerepem, amit itt játszottam. Eddig mindig pozitív élménnyel távoztunk innen. Most is izgultam, és nagyon vártam az előadást. A mostani szerep picit más, mint az eddigiek. Korábban finomabb, naivabb karaktert kellett alakítanom. Itt keményebb, vagányabb lány áll színpadra, aki az élethez kicsit pikírtebben viszonyul. Rendkívül szabad szájú. Ide nekem az oroszlánt is az életszemlélete. Ezt minden megnyilvánulásában hordozza és tükrözi a karakter.

Kautzky Armand: - Azt hiszem, Lillával egész jól megtaláljuk a közös hangot a korkülönbség ellenére is. Különösen ebben a darabban, ahol pont ez a lényeg. Erről szól, nagyon élvezetes. Előfordul, hogy kicsit idősebb úr fiatalabb hölggyel jön össze. Nem is ez a lényege ennek a történetnek, nem is a kor számít, hanem inkább a lelkek, akik egymásra találnak. Itt is erről van szó. Két, teljesen más világból érkező ember csiszolódik össze. Ennek a buktatóit, a humoros történeteit nagyon szeretik a nézők.

Interjúinkat a művészekkel a Halasi Tükör hetilap április 5-i számában olvashatják.

Pál László
​Fotók: Anda Péter