Gyertyafényes orgonakoncert
Kultúra

Gyertyafényes orgonakoncert

Ahogy tavaly, úgy idén is Kiskunhalas lesz Rákász Gergely év végi turnéjának utolsó állomása. A népszerű orgonista ezúttal Illuminations című, gyertyafényes hangversenyével várja az érdeklődőket. A koncert december 30-án este fél 6-kor kezdődik a református imaházban. A cél ezúttal is nemes: lelkierőt adni és együtt lenni, közösségben.

 
Rákász Gergely elhatározta, hogy szembe megy a trenddel, amikor aréna- és szuperkoncertekkel ünneplik a karácsonyt és meghitt emberközeli koncerteket szervez, ahol semmilyen elektromos világítás nem lesz, csak gyertyák. Gyönyörű angyalszárny forma gyertyatartókat készíttetett díszletként a hangszer mellé, és a közönség közé is kerülnek gyertyaszigetek.

- Szerintem a művészetnek építeni kell, és nem rombolni, feltölteni a szemlélőjét. Egyfajta lelki akkumulátortöltőként működni, hogy a rendkívül megterhelő hétköznapokban egy-egy fénypont legyen – és most szándékosan használom ezt a szót, ha már gyertyafényes hangversenyekről van szó. A hétköznapok nemcsak azért megterhelőek, mert sokat dolgozunk, hanem azért is, mert kezdünk elszakadni az emberi életünk lényegétől, a természetességünktől, a teremtéssel való kapcsolatunktól – fogalmazott Rákász Gergely.

- Lebetonoztuk a környezetünket, biztonságossá tettünk mindent, de ezzel egy műanyag világot teremtettünk magunknak, és szép lassan megőrülünk benne. Olyan talajvesztés ez, amit csak instant – leves, kávé, kakaó, satöbbi – problémaként látok. A ma embere, ha nem kap meg valamit azonnal, akkor frusztrált lesz. A régi ember, akinek volt kapcsolata a természettel, tudta, ahhoz hogy egyen, először vetnie kell, aztán gondoskodni a munkájáról, majd végül arathat. A dédszüleinknek nem ártott meg egy kis kosz vagy egy mosatlan gyümölcs, érezték a napot nyáron és a hideget télen. Nem légkondicionáltak, nem hoztak gyümölcsöt Brazíliából, hanem megélték az életüket és létüket ott és akkor. Hol van ez? Hol vannak a kapcsolataink, a közösségeink? Talán soha nagyobb magány nem emésztette az embert, mint most, hogy karnyújtásnyira van mindenki – elektronikusan. Egyszóval beteg a világunk és innen jött az ötlet. Együtt lenni, közösségben. Élményt adni egymásnak, csak a jelenlétünkkel. Oké, én orgonálni is fogok. A gyertyák csak ezt a múlt századi közösségi élményt hangsúlyozzák. Tagadhatatlanul hangulati elemek, de ugyanakkor figyelemfelhívók a sokak által elvesztett józan értékrendre és az emberi kapcsolatokra. Nos, ezzel a gondolati ívvel foglalkozik az Illuminations koncert programja, és talán a végére sikerül egyfajta belső megvilágosodást is találnunk ebben a kérdésben.

Rákász Gergely csupa klasszikussal várja a közönséget. Része az előadásnak Bach fantázia, Händel Tűzijáték zene, Schubert Ave Maria, de lesz Grieg, Wagner és Pachelbel mű is a repertoáron. A fő ,,mű” azonban a hangulat lesz, a közös élmény.

Rákász Gergellyel készített interjúnkat a Halasi Tükör év végi számában olvashatják teljes terjedelmében.

Pál László
Fotó: Kovács Róbert