Halasi Úrinő
Kultúra

Halasi Úrinő

A halasi kötődésű Mátyás Viktóriával a főszerepben mutatta be a szentesi gimnázium színjátszó csoportja Az úrinő című darabot kedden este városunkban. Az előadás telt házzal ment a Közösség Háza nagytermében.

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium MKB Társulata vitte színpadra a G. B. Show: Warrenné mestersége című drámája alapján készült, Az úrinő című darabot. Az egyik főszerepet Mátyás Viktória játszotta, partnerei Terényi Eszter, Szurmik Zoltán, Csapiné Matos Ibolya, Nyilas Zsaklin és – az előadást rendezőként is jegyző - Purosz Leonidasz voltak. A bemutatót idén tavasszal tartották, Kiskunhalas turnéjuk harmadik állomása volt.

Mátyás Viktória Szentesen, dráma tagozaton végzős diák. Vonzza a pálya, továbbtanulni a Színművészeti Egyetemen szeretne. A halasi előadásra nagyon készült, minden tőle telhetőt megtett, hogy jól sikerüljön a produkció.

- Nagyon sokat jelent nekem ez a darab, mely a társulatunk második előadása. Itt sokkal jobban izgultam, mint máskor szoktam. A nézőtéren a családtagjaim, barátaim, tanáraim, osztálytársaim is helyet foglaltak – indokolta a drukk okait a Vivi kisasszonyt alakító Mátyás Viktória.

Kép-szöveg: Pál László

{phocagallery view=category|categoryid=1333|limitstart=0|limitcount=0}