Harmadszorra estünk pofára!
Kultúra

Harmadszorra estünk pofára!

Hiába jeleztük televíziós interjúigényünket napokkal korábban a szombat este városunkban fellépő Janicsák Veca közvetítőjének, hiába kaptunk többször is meghívást a rendezvény szervezőjétől az eseményre, hiába kommunikáltuk Pont című ifjúsági műsorunkban a fiatal nézők felé, hogy hamarosan láthatnak egy beszélgetést az énekesnővel, mivel az egykori X-faktoros menedzsere bocsánatkérések közepette a helyszínen rövid „nem nyilatkozunk” kijelentéssel lehetetlenné tette az előre eltervezett munkát stábunk számára.

 
Az évek során (a mai esettel együtt) már harmadik alkalommal hiúsult meg az interjú Vecával. Minden alkalommal jó előre egyeztettünk a részletekről, s végül minden alkalommal a helyszínen derült ki, hiába jelent meg a Halas TV stábja, riport biztosan nem lesz.

Az énekesnő szombat este egy szülők-nevelők bálján lép színpadra, ennek kapcsán szerettük volna megszólaltatni. A rendezvény szervezője már napokkal ezelőtt biztosított minket arról, hogy minden a legnagyobb rendben, fél órával a fellépés előtt legyünk a helyszínen, Veca várni fog bennünket. A megbeszéltek szerint, stábunk 19 órakor ott volt a helyszínen, ahol a szervezők invitálására elindultunk az énekesnő öltözőjéhez, ahol csak a küszöbig jutottunk.

Ekkor lépett elénk az egykori X-faktoros új menedzsere, aki megköszönte jelenlétünket, és kérte, küldjünk el pár kérdést e-mailben, 48 órán belül válaszolnak. Látván meglepődöttségünket, a hölgy sűrű bocsánatkérések közepette közölte, Veca nem szokott televíziós interjúkat adni, így ez alól a ma este sem lesz kivétel.

Arra hivatkoztak, hogy a hölgy kiadója nem járul hozzá videóanyagok rögzítéséhez, így csak írásban kereshetjük meg őt kérdéseinkkel, a válaszokkal együtt pedig fotót is küldenek. A dolgon az sem változtatott, hogy a rendezvénynek helyet adó oktatási intézmény igazgatónője röviden felvázolta, milyen fontos lenne, hogy egy ilyen tehetséges előadó pozitív példaképként tűnjön fel a Halas TV főként fiatalokat megcélzó Pont című magazinjában.

Ezt követően a Halasi Tükör munkatársa egyetlen kéréssel fordult még Veca menedzseréhez, szeretett volna egy olyan fotót készíteni, amin az énekesnő a rendezvény szervezőivel látható. Mivel ezt sem tették lehetővé, egyetlen másodpercnyi videoanyag és egyetlen elkészített fotó nélkül kellett távoznunk az eseményről.

A dolog pikantériája, hogy az egyik országos napilap már jelentetett meg cikket (ITT olvasható), mely kísértetiesen hasonlít a mostani, kiskunhalasi esethez. A történethez hozzátartozik, hogy Veca álláspontját nem ismerjük a ma történtekről, mivel őt egy pillanatra sem láttuk a helyszínen töltött idő alatt.