
(►) KáPé_Soulja Halasról rappel
Piegel Dominik vagy, ahogyan a legtöbben ismerik, KáPé_Soulja saját rapdalaival próbál minél szélesebb körű ismeretséget szerezni. Nem csak zenéket, hanem videoklipeket is készít, amiket az internet segítségével próbál eljuttatni a stílus kedvelőihez. Új dalaiban főként kiskunhalasi témákat dolgoz fel, legfrissebb klipjében pedig a város ikonikus épületei is feltűnnek. Terveiről, álmairól nem sokszor beszél nyíltan, velünk most mégis kivételt tett.
- Mióta része életednek a rapzene és maga a stílus?
- Nyolc évvel ezelőtt, amikor 12 éves voltam, kikerültem Németországba. Ottani haverjaim mutattak először menő rapzenéket, amik azonnal megfogtak. A ’90-es évek amerikai rapperei nagy hatással voltak rám, sok Dr Dre, Xzibit, Snoop Dogg dalt hallgattam, főként az ő stílusuk alakította az én irányzatomat is. Az alapzene, a szövegek, az ütem és az egész életérzés mind-mind nagy hatással voltak rám. Az is tetszett benne, hogy ez nagyon rétegzene, nem mindenki érzi át, de engem nagyon megfogott, így mikor visszajöttem Magyarországra, már nem csak hallgattam a rapet, hanem saját dalokat is elkezdtem készíteni.

- Hogyan születnek meg a dalaid? A szövegek mellett az alapokat is Te készíted?
- Annak idején alapkészítéssel indult az egész. Kezdetben kis amatőr programok segítségével csináltam a zenéket, aztán egyre több energiát fektettem bele, így fejlődtem is. Két évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy halasi sráccal, akivel elkezdtünk kiépíteni egy saját stúdiót, aminek hatására minden addigitól komolyabb szinten kezdődött el a munka.
- Mi az, ami hatással van rád egy-egy újabb dal megírásakor?
- Van néhány dalom, ami imidzs, vagyis rólam szólnak a szövegek. E mellett azonban nem lehet behatárolni egy-egy irányzatba a dalokat, hiszen minden dal más és más témát dolgoz fel. A szövegeket általában a stúdióban írom. Ha van egy jó zenei alap, és az ihlet is megvan, akkor elég 30 perc és már meg is van az új dal.

- Jó pár dalod kijött mostanában, sőt klipeket is forgattál.
- Az új dalokat mind Kiskunhalas ihlette. Arról írtam, mit láttam a városban, kik élnek itt, mivel telnek a mindennapok. A Látod a várost című dalhoz klip is készült, ami természetesen Kiskunhalason forgott. A videót drónfelvételek is színesítik, amiket majsai drónpilótákkal készíttettünk. A végeredmény szerintem magáért beszél, én maximális elégedett vagyok és a visszajelzések is jók a hallgatók, nézők részéről.
- A karantén ideje alatt saját otthonodban is forgattál egy klipet, a nagymamáddal. Hogy sikerült rávenned a szereplésre?
- Nem volt könnyű dolgom, mama nem akart szerepelni, de aztán addig kérleltem, hogy ő is feltűnik pár snitt erejéig a klipben. Maga a produkció az egyik országos televíziócsatorna karanténos műsorához készült, de végül ott nem került képernyőre. Nekem jó élmény volt, külön izgalmat jelentett, hogy mindent nekem kellett otthon kitalálni és megvalósítani.

- Mik a terveid, céljaid a rapzenével?
- Nem titkolt célom, hogy idővel a lehető legszélesebb körben megismerjenek, aztán pedig megéljek a rappelésből, amit leginkább szeretek csinálni. Bízom benne, hogy a dalok, klipek sokakhoz eljutnak.