Kiskunhalas nagy rendezvényei- dátumokat a naptárba!
Kultúra

Kiskunhalas nagy rendezvényei- dátumokat a naptárba!

Kiskunhalas 2025-ben is igyekszik színes és változatos programokkal szórakoztatni a közönséget. Közreadjuk, milyen események lesznek a Húsvéti Tojáskeresőn, a májusi Városnapokon, a Gyermeknapon és a Szent Iván Éjszakán, de azt is megtudhatják, kik lesznek a Halasi Szüreti Fesztivál fellépői.

Már előre be lehet írni a naptárakba a halasi kiemelt programok időpontjait. Összeállításunkból megtudhatják, hogy a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. programszervezői milyen eseményekkel várják majd az érdeklődőket.

Április 20-án, húsvét vasárnap a Csetényi Élményparkban kerül megrendezésre immár harmadik alkalommal a Húsvéti Tojáskereső nap. Négy állomás várja a gyerekeket különböző játékos feladatokkal, amelyek teljesítése után 1-1 kis tojást kapnak. Ha ezeket „visszaváltják”, akkor a Fogadó épületben kis ajándékkal kedveskedünk nekik. Mindezek mellett egész nap kisállat simogató, hordóvonat, arcfestés és modellhajó bemutató várja a kilátogatókat.

Május 2. és 3. a Városnapja és a Borudvar időpontja. A protokoll eseményeket április 30-án rendezi meg a város, majd pénteken és szombaton benépesülhet a főtér. Május 2-án, pénteken fél 6-kor a The Criples nyitja a rendezvényt, majd Zaporozsec koncertet bulizhat végig a közönség. Szombaton, május 3-án a környék erős emberei mérik össze erejüket, majd a gyerekek egyik nagy kedvence Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenél 17 órától. A napjainkban is népes rajongótáborral büszkélkedő Hauber Zsolt X Bonanza Banzai fellépése 20 órakor kezdődik. A Semmelweis téren 22 órakor egy különleges, folyékony tűzijáték várja a nézőket. Mindezek mellett a városi könyvtárban pénteken társasjáték nap, a Thorma János múzeumban pedig az Alba Societas Egyesület bemutatóját láthatja a közönség. Szombaton a könyvtárban egy szabaduló szoba izgalmait élhetik át, a múzeum udvarán pedig Redemptus oklevél készítésére lesz lehetőség. A további programokat, pontos dátumokat a hamarosan megjelenő plakátokon, és az internetes felületeken lehet elérni.

A Városi gyermeknap május 25-én a Csetényi Élményparkba várja a családokat. A már „szokásosnak” mondható kalandtúra állomások mellett a gyerekeknek változatos színpadi programokkal is készül a szervező Halasi Városmenedzser Nkft. Fél 11-től az Alkalmi csibészek gólyalábas társulattal lehet mókázni, majd halasi táncosok lépnek színpadra. 15 órától a Bogármuzsika csapata zenél a gyerekeknek, majd Disney filmslágerek csendülnek fel délután öt órától.

Visszatér a sokak által kedvelt Szent Iván éjszaka is a városi rendezvények sorába, más helyszínen, megújulva, különleges látványelemekkel spékelve. Június 27-én, pénteken este szabadtéri bulival indul a rendezvény a Csetényi Élményparkban Dj. Bennyvell

Fél 9-kor Dr. Béres közel egy órában szórakoztatja a közönséget, közben pedig meseszép parkvilágításban gyönyörködhetnek a vendégek. Ezt követően kerül meggyújtásra a vízen úszó máglya, majd a lampionos csónakázás veszi kezdetét. Este 10 után egy pompás, zenére komponált lézer-show várja a kilátogatókat, a tervek szerint a kilátó tetejéről. Mindezek után hajnalig folytatódik a szabadtéri buli, Dj. Benivel.

Városunk legnagyobb rendezvénye a Halasi Szüreti fesztivál szeptember 12 és 14 között kerül megrendezésre. A teljesség igénye nélkül a nagyobb fellépők pénteken Mehringer Marci, New Level Empire, szombaton Csík zenekar, Zanzibár, míg vasárnap Kovácsovics Fruzsina, The Biebers lesznek. A 3 nap alatt számos egyéb program várja majd a közönséget. Nem maradhat el például a szombati nagy menet sem, de a Borudvar is különleges zenei élményeket tartogat.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak Kiskunhalas város rendezvényein.

indexfotó: Halasmédia archív