
Kisszállási gyerekek operaházi karácsonya
Csaknem 1500 hátrányos helyzetű és mozgássérült gyerek láthatta a Magyar Állami Operaház Kiskarácsony című jótékonysági előadását az Andrássy úti palotában. Kisszállásról ötven kisdiák is ott volt, akik nagy örömmel ismerkedtek az operadallamokkal, a gyerekek a műsor után ajándékot is kaptak.
Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója köszöntötte a gyerekeket, úgy fogalmazott: a lelkiismeretük miatt fontos, hogy hasonló jótékonysági rendezvényeket tartsanak. – A mi intézményünk, főleg az Andrássy úti palota a pompáról szól. Sok olyan művészeti ág találkozik itt, amelyek energia-, idő- és pénzigényesek, következésképpen a jegyárak is magasak, így nem mindenki jut ide el, akinek szíve szerint itt lenne a helye. Ezért mindig törekednünk kell arra, hogy legyenek kiskapuk az olyanok számára, akiknek a pénztárcája nem tenné lehetővé, hogy eljöjjenek – fogalmazott Ókovács Szilveszter.
Mint mondta, így, karácsony táján különösen fontos számukra a jótékonyság, megjegyezve, hogy a zenekar, a szólisták, a műszak a színpadon ilyenkor honorárium nélkül dolgozik. A Kisszállási Sallai István Általános Iskola ötben kisdiákja is meghívást kapott a Magyar Operaház Kiskarácsony jótékonysági rendezvényére. – A gyerekek az Operaház neves művészeinek előadásában ismerkedhettek meg a legszebb operadallamokkal, valamint ízelítőt kaptak a Diótörő balett részleteiből.
Közben megnézték a gyönyörű épületet is – mondta el Erdélyiné Zsoldos Ildikó, a kisszállási iskola igazgatónője. Az operaélményen kívül ajándékot is kaptak a gyerekek, este pedig megcsodálhatták Budapest karácsonyi fényeit. A gyerekek utazását Kisszállás Község Önkormányzata, a Szociális Alapítvány és Papdi József kisszállási vállalkozó is támogatta.
Szöveg: Pozsgai Ákos