Költészet napja előtt
József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, a Központi Általános Iskolája, a Gólyafészek Óvoda és a Felsővárosi Óvoda először szervezi meg, hogy minden generáció együtt szavaljon városunk főterén. A részletekről Palásti Károly középiskolai tanár adott tájékoztatást a rendezők képviseletében.
A költészet napi rendezvény április 11-én reggel 8 órakor kezdődik. Szeg Dorottya köszönti a Generációk szavalnak program minden résztvevőjét. A folytatásban Tassonyi Armand lép a mikrofonhoz. Az óvodások fellépését vezeti korosztálya városi versenyének legeredményesebb indulójaként. Az alsó tagozat szereplését Fenyvesi Fanni negyedikes tanuló, a városi szavalóversenyek résztvevője vezényli. A 10-14 évesek szavalatát Horváth Rebeka, a Wass Albert megyei szavalóverseny győztese koordinálja. A gimnazisták versmondását a Hatvani Zoltán emlékverseny különdíjasa, Kovács Gábor vezeti. A felnőttek Fodor Ildikó sziládys diák koordinálásával szerepelnek, aki több megyei versenyen részt vett már. Tervezett program: magyar népköltés, Kányádi Sándor-, Petőfi Sándor-, Buda Ferenc-, Vörösmarty Mihály-vers előadása. A rendezvény József Attilától a Kedves Jocó!-val ér véget.
„Amikor verset ír az ember” – ezzel a címmel folytatódik este a költészet napi program. A Martonosi Pál Városi Könyvtárban zenés irodalmi előadás lesz. Közreműködnek a Rímdúdolók Palásti Károly és Vladár Károly társaságában.