
Kulturális programok a városban
Az év első hónapja gyorsan eltelt, de már lehet tervezgetni, hogy hová, milyen programokra mozdulunk ki februárban. Ehhez adunk most néhány ötletet.
Február másodikán, szombaton folytatódik a Hirling József Lovasparkban a Kicsihuszár tanoda. A résztvevők többek között ezúttal is a lóápolás alapjaival ismerkedhetnek meg, de a hagyományok ápolása is fontos szerepet kap. Az elméleti felkészítés reggel 9-kor kezdődik, néhány órával később a gyermekek pedig már vizsgát is tehetnek.

Jövő kedden a Szivárvány Bábszínház Alapítvány ismételten várja az új dolgok iránt fogékony, szerepelni vágyó gyermekeket és szüleiket a Martonosi Pál Városi Könyvtárba. A bábos mesék sorozat keretében ezúttal egy városunkban eddig még nem jellemző előadásmód, az árnyjáték technika kerül bemutatásra. A program 16 órakor kezdődik.

Szintén kedden tartja soron következő összejövetelét a kiskunhalasi Forrás-Új Tükör Klub. A 18 órakor kezdődő rendezvényen Balogh Zsuzsa Nagymosás című kötetét mutatja be. A program résztvevői az írónő gondolatait hallgatva lelki feltöltődést kaphatnak és ráismerhetnek saját életük egy-egy jellemző momentumára is.

Barangolások – ezt a címet kapta Smuk Imre legújabb kiállítása, amit a Közösségek Házában lehet megtekinteni február 14-én, csütörtökön este hat órától. A tárlatot Brindza László nyitja meg, az ünnepségről a zene sem hiányzik majd, hiszen Kádár Szilárd gitáron játszik az este során.
