Lett különlegességek
Kultúra

Lett különlegességek

Kuriózumnak számító kiállítás vendégeskedik Kiskunhalason. A Halasi Csipke Közalapítvány szervezésében az Aizkrauklei Történeti és Művészeti Múzeum 20. század elejéről való gyűjteményéből kaphatnak ízelítőt a látogatók.

A csipkeházi kiállításon Kiliti Zsuzsanna igazgató köszöntötte a vendégeket. Rámutatott: többéves kulturális kapcsolat, barátság van az Aizkrauklei Történeti és Művészeti Múzeum és a Csipkeház között. Ezúttal a népművészeti, hímzési gyűjteményükbe adnak betekintést a lettek.

A tárlatot Gyovai István ajánlotta a közönség figyelmébe. A polgármester csodálatosnak értékelte a kiállítást, mely próbálja visszaadni azt a változatosságot, amit lettországi látogatásakor táncfesztiválon is tapasztalt.

lettcsipke 04

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Imants Liegis, Lettország nagykövete. Beszédében kiemelte az együttműködés fontosságát, mely most a művészetek vonatkozásában mutatkozik meg.

Részt vett a megnyitón Dzintra Cepure, az aizkrauklei múzeum igazgatója is. Elmondta, náluk eddig három halasi kiállítás vendégeskedett: csipke, helyi alkotók művei és Halász Balázs teáskanál-gyűjteménye. Ezúttal ők mutatják be kulturális örökségüket. Szorgalmas aizkrauklei asszonyok hobbimunkáit hozták el. Ez a hímzésfajta Németországból terjedt el. Nyugat-európai hatás érezhető rajtuk, de a szimbólumaik a lettekre jellemzőek. Különlegességük a geometrikus ornamentika. Nemcsak ruházataikat, hanem az otthoni textíliáikat is ilyen motívumokkal díszítették.

A lett hímzéseket bemutató tárlat augusztus 17-ig látogatható a Csipkeházban.

A kiállítás-megnyitón közreműködött Fésüsné Bakos Ágnes és Patai Tivadar énekkel és gitárral.

Kép-szöveg: Pál László

{phocagallery view=category|categoryid=1375|limitstart=0|limitcount=0}