Megérkezett a Szilády szekere Debrecenből
Kultúra

Megérkezett a Szilády szekere Debrecenből

Megérkezett a Szilády Áron Református Gimnázium szekere, amely a múlt hét elején indult el Debrecenből így emlékezve a patinás intézmény alapításának 350. évfordulójára. A kocsit már a Jósika utcán diákok fogadták.

 
Mindenre elszánt sziládys diákok és kísérőik vágtak neki a 280 kilométeres útnak egy héttel ezelőtt. Debrecenből, alsórendű utakon haladt a kis csapat, amelyet minden településen nagy szeretettel fogadtak. A gimnázium 350 éves jubileumát így köszöntő kis küldöttség Kiskunhalas előtt még Harkakötönyben is vendégeskedett, ahol Brassó Imre Albert polgármester is üdvözölte őket. Hétfőn délután aztán begördült a szekér városunkba, az iskola diákjai már a Jósika utcán fogadták a vándorokat, akik életreszóló élményekkel gazdagdtak az elmúlt héten.
Jáger Levente
Fotó-video: Bakos László