Mézjegyek az egészségért
Kultúra

Mézjegyek az egészségért

Szeretnék, ha minden óvodásnak minden nap jutna egy kanál méz, ezért jótékonysági mézjegyeket ad majd ki a Halas és Környéke Méhészeti Egyesület több címletben. Az így befolyt összegből helyi termelőktől vásárolnak mézet, és azt eljuttatják az óvodákba. Ez az egyik akció, amit az idén 30 éves egyesület szervez az évforduló megünneplésére.

 
Egy méhecske napja is lehet izgalmas –erről rajzokat várnak a gyerekektől. Az általános iskolásokat több lehetőség is várja. Írhatnak fogalmazást, megmutathatják a tehetségüket a színpadon, illetve fotókat is készíthetnek. A középiskolásoktól pedig reklámfilmeket várnak. A pályázati feltételek a halasiméhecske internetes oldalon érhetők el – kaptuk a tájékoztatást Dózsa Tamás egyesületi elnöktől és Németh Tímea védőnőtől.

A fő cél, hogy mindenki minél többet egyen a gyógy írnek számító mézből ezért felvilágosító előadásokban kezdtek. Oktatási intézményeket keresnek fel a mézlovagok és a védőnők. Azt kérik az intézményektől, jelezzék, ha igényt tartanak ezekre a foglalkozásokra.

Szöveg-fotó: Fehér Erika