Múltidéző: Mit írtak rólunk hatvan éve?

- A halasi aranyvaluta -  (cikkrészlet)

 

Kun vitéz páncélban, kivont karddal, harciasan néz szembe. Feje felett finom mívű korona, lába alatt három fickándozó hal. A félelmetes jelenség — noha a IV. Béla korabeli Halas kunszék vészterhes levegőjét idézi — komor gondolatok helyett gyöngéd elragadtatást kelt a szemlélőben. A vitéz fegyverestül, sarkantyústul, páncélostul — légies, hófehér csipkéből van, s keretbe foglalva nézi a mai világot Reile Géza tanácselnök hivatali szobája faláról - mivel pontos mása Kiskunhalas város ősi címerének. Az üveg alá szorított, ovális tünemény nem nagyobb egy közepes tálalókendőnél. Piaci ára körülbelül 2000 forint (megjegyzés: 1957-ben 1147 forint egy munkás havi átlagkeresete – szerz.) lenne, ha kapni lehetne. Egyelőre azonban ez az egyetlen példány van belőle.

 

Drágább, mint az arany. Nem képletesen, de szó szerint. Grammsúlyban nagyobb mennyiségű arany ékszert lehet vásárolni ugyanazon a pénzen, mint halasi varrott csipkét — mert annak magasabb a tényleges értéke: a reá fordított munka.

 

Halasi csipkével meglepni valakit — fejedelmi ajándék. Adatok tanúsítják, hogy királyi nászokon, az európai uralkodóházak leányainak esküvőin megcsodált menyasszonyi fátyol nem egyszer halasi csipkéből készült. Ilyenkor a régi kiskunhalasi csipkevarrodában száz-kétszáz parasztlány görnyedt, varrta, szőtte fillérekért, a különlegesen vékony tűvel, nem foszló, nem szakadó, legfinomabb angol cérnából a csipke áttetsző, batisztszerű anyagát s bele alföldi szűcsök és szűrszabók díszítő mintáit, tulipános ládák virágait, a magyar népi élet költészetét: csókolódzó galambpárt, pávaszemes pillangót, kiterjesztett szárnyú hattyút, furulyázó pásztort, vadrózsa koszorút. Az értékesítő, közvetítő szervek milliókat kerestek a lányok fáradhatatlan öltésein. A halasi varrott csipke 1937-ben a párizsi nemzetközi csipkekiállításon (sic! - megjegyzés: világkiállítás - szerz.) megnyerte a nagydíjat, legyőzve a brüsszeli csipkét s elhódítva, attól a világhír elsőségét.

 

A népi- és iparművészet közös gyermekének, Halas világhírű varrott csipkéjének alig félszázados múltja van. 1885-ben került a halasi gimnáziumba egy székely származású, művészlelkű fiatal rajztanár: Dékáni Árpád, a nép életének kutatója, alkotóerejének rajongója. Ő tanulmányozta, gyűjtötte az alföldi kéziiparosok, szűrszabók, fafaragók, ácsok díszítő elemeit. Markovits Mária — halasi iparművésznő, akiről nemrégiben teret (sic!) neveztek el Kiskunhalason — pedig az összegyűjtött díszítőmotívumokkal új technikájú kézimunkát tervezett, megtanította rá községe (sic!) lányait, asszonyait s elindította világhódító útjára a halasi varrott csipkét.

 

A második világháború fergetege kegyetlenül széttépte a csipkevarrók leheletfinom szövedékét is. A felszabadulás után is csaknem egy teljes évtizedig hallgatott csukottan, árván a halasi csipkeház. A pillangók elszálltak belőle, s lehervadtak a hajdani munkásujjak alatt. (...)

 

1953-ban belép egy alacsony, finomarcú emberke (megjegyzés: Grósz Ferenc (Kiskunhalas, 1900 – Kiskunhalas, 1962) építészmérnök - szerz.). Az építésügyi osztályról jött, mérnök és valami csodálatosan kidolgozott, faragott székely »kapuzat« milliméter pontos, színes tervrajzát hozza magával. A tanács, az első kutató, tervező iránti megemlékezésből — székelymotívumú, stilizált kaput akar állítani a csipkeház elé, mivel nagyon eldugott helyen van, park mélyén s nem tudnak róla, nem veszik észre elegen. A tanács pedig azt óhajtja, hogy újra ország-világ tudjon a halasi csipkéről. Mert újra készül a régies szövedék a csipkeházban, újra virít a szorgalmas tündérujjak alatt a vadrózsakoszorú, furulyás pásztor a térítőkön s hirdeti a békevágyat a galambpár.

 

A csipkeház az elmúlt őszön újra megnyitotta kapuit. Előkerültek a régi mesterek is. A páratlan halasi kézimunka legjobb művelői. Szalai Sándorné, a tanfolyamvezető 43 éve, tizenegy éves kora óta foglalkozik csipkevarrással. És most, 15 részvevővel megindította a tanfolyamot. A részvevők — fiatal parasztlányok Halasról és a környékről, a tanyavilágból — kilenc hónap alatt — állami segítséggel - havi 220 forintos fizetéssel megtanulják a csipkevarrást, ha ízlésük, tehetségük, kedvük van hozzá. Azután pedig megkeresetnek véle annyit, mint bármelyik gyárban. Egyikük sem akar gyárba menni: szeretik ezt a nőies, finom, szép munkát.

 

A 23 éves Fekete Rozália — földművesek lánya — hét hónapja tanul itt, s gyönyörű vizsgamunkáján, egy pávaszemes pillangón dolgozik. Egy ilyen lepke természetes nagyságban készül. Nehezebb, több időt igényel. A 16 centiméter széles kis vadrózsás térítőn 18 napig dolgozik egy begyakorlott, régi csipkevarrónő. Irinyi Ottóné épp most hoz egy pókháló finomságú, tenyérnyi terítőt. Bedolgozó, hat napjába telt otthon az elkészítése. S készül újra a hajó, a táncospár, a mézesbaba minta, a furulyás pásztor, amint két birkájának furulyáz. Nem kérdem az árukat: ez a gyönyörű fajta csipke még nem közszükségleti, csupán luxuscikk.

 

 

De érdeklődés van iránta most is. A csipkeház most a háziipari mintakollekciót készített az ÁTEX (Állami Textilkereskedelmi Vállalat - szerz.) számára — van olyan szép minden darabja, mint a hajdan Zita királynénak készült kötény és rétikül. Valaki külföldön járt nemrégiben, kiküldetésben, nyugaton. Egy amerikai üzletembernek megmutatott egy halasi térítőt. Az rögtön rendelni akart húsz kilogramm halasi varrott csipkét.

 

Ezen a történeten mosolyognak a csipkeházban. A halasi varrott csipkét nem kilóra, csupán grammra lehet mérni. Egyelőre. A csipkeháznak azonban van öt évre való fonalanyaga. Munkáskéz is akad, lány, asszony, aki szívesen foglalkozna ezzel a finom munkával. Ismét világhírű exportcikkünk lehetne a halasi varrott csipke; mint amilyen a szegedi paprika, vagy a tokaji aszú. Csak egy kis állami támogatás kellene hozzá. (...)

 

1919-ben Kiskunhalasról szóló, képekkel illusztrált szép kiadvány jelent meg. A szöveg befejező részében így látták a mocsárral körülvett, poros Duna— Tisza közi nagy parasztváros jövőjét a szerzők: "... egy nemzedék után, 1950 felé a halasi ember büszkén járhat egészséges, szép és gazdag városának utcáin; társadalma pedig egységes szervezetté lesz, amelynek minden része örömmel végzi a reá váró munkát s a haladás útján nem egymás ellen, de vállvetve, egymás mellett fognak dolgozni." 

 

A szerzők nem tudták még, milyen úton fog beteljesedni ködös elképzelésük a haladásról, de ma Kiskunhalasnak minden lelhetősége, minden eszköze megvan ahhoz, hogy ez a szép jóslat valósággá váljék. Eszközül nem utolsónak itt a varrott csipke, amely ismét milliókat hozhat az országnak, ha felismerjük, hogy véle micsoda páratlan kincs, kiaknázatlan aranyvaluta van a kezünkben. Külkereskedelmi szervek, exportunk intézői: nem olyan sok hiányzik ahhoz, hogy "a halasi ember büszkén járjon egészséges, szép és gazdag városának utcáin."