Nemcsak a húszéveseké a világ
Vidám, éneklős, emlékezős, zenés irodalmi délutánra várta az érdeklődőket a József Attila Irodalmi Kör. A Martonosi Pál Városi Könyvtár színültig megtelt érdeklődőkkel, akik közösen énekeltek, tapsoltak, nevettek a szervezőkkel.
A programról Sári Kati, az irodalmi kör vezetője a következőket írta közösségi oldalán:
„Egy igazán szép délutánt tölthettünk együtt a szép számú kedves halasi közönséggel. Szecsődi Gyuri Kerekegyházáról érkezett hozzánk gitárjával, amelyen a 60-as, 70-es évek legnagyobb slágereiből hozott magával egy csokorra valót. Az újra itt van...című szàm eljátszàsa után Rékasi László saját versével indult a műsor, majd elhangzott a rendezvény címét adó dal. Ezután ismét Laci következett a szintén erre az alkalomra írt Már nemcsak a húszéveseké a világ című versével.”
„Az ismert dalokból álló slágercsokrot verses és prózai alkotások színesítették, melyek illeszkedtek a dalokhoz. Agócsné Bajnai Tercsi Garai Gábor Jókedvet adj Uram! című versét, míg gróf Gál Mihàly szintén erre az alkalomra írt versét mondta el Pókháló az ablakon címmel. Boda Marika egy mély mondanivalójú írással érkezett Mit ér az ember ha vén? címmel, jómagam pedig Hajdók Zsóka Névnapom című írását olvastam fel, amellyel annak idején megnyerte a Cselekvő szeretet pályázatunk őseink öröksége kategóriáját. Végül Balogh Zsuzsa Lelkünk fiatal című verse zárta a zene közé szőtt irodalmi csokrot. Isten véled édes Piroskám.... Egy szál harangvirág... Lazítani... Szóljon hangosan az ének és még sorolhatnám. Szálltak a dalok és a közönség irodalmi klubtársaimmal együtt végig végig Gyurival énekelt. Lélekemelő délután volt."