Nyáron is nyitva a téka
Kultúra

Nyáron is nyitva a téka

A Martonosi Pál Városi Könyvtár most már védettségi igazolvány nélkül is látogatható. Az intézmény szolgáltatásait bárki igénybe veheti. Újdonság, hogy ezen a nyáron nem tart szünetet a helyi téka. A részletekről Erhardt Györgyi igazgatót kérdeztük.

- A pandémia alatt a belső munkálatokat részben elvégeztük – mondta. – Korszerűsítettük az informatikai hálózatot, rendeztük a raktárainkat és a szabadpolcos dokumentum-állományt. Örülünk, hogy a nyáron diákmunkások is segítik a további feladatok elvégzését – tette hozzá.

Erhardt Györgyi rámutatott, most már minden szolgáltatásuk elérhető védettségi igazolvány nélkül. Folyamatosan érkeznek az intézménybe az új könyvek. Mindenki találhat kedvére valót.

- Az olvasók nagyon örültek a nyitásnak. Idén nem lesz zárva a könyvtár júliusban és augusztusban sem. Két könyvtári napközis tábort is tartottunk már saját szervezésben, összesen 36 fő részvételével. Halasról és vidékről is fogadtunk diákokat. Szerdánként a városi tábor keretében jönnek hozzánk alsó tagozatos tanulók foglalkozásokra. Szeptemberben, ha a pandémia engedi, akkor szeretnénk újraindítani a klubjainkat, szakköreinket. Reméljük, hogy ősszel új programokat is szervezhetünk. Készülünk az őszi könyvtári napokra, a népmese napjára – tudtuk meg.

Még több cikk

Dallista július 18-ra

Dallista július 18-ra

A MUNKA VILÁGA

A MUNKA VILÁGA

A profizmust képviseli

A profizmust képviseli