Tánc és illemtan a Studioval (galéria)
Kultúra

Tánc és illemtan a Studioval (galéria)

Viselkedés, megjelenés, bemutatkozás, társalgás, udvariasság, öltözködés és persze  a tánc is mindennapjaink része. Így együtt soknak tűnik, de a Studio 2000 TSE tánctanfolyamain fokozatosan, időben feldolgozhatóan kapják meg az érdeklődők a különböző tánctanfolyamokon  mindezt. Aztán lesz, akiből versenytáncos, országos bajnok vagy éppen válogatott sportoló lesz. Egy biztos. Bármelyik célt éri is el valaki a klubban, az nyert - foglalta össze Juhász Ágnes, a klub művészeti vezetője egy próbalátogatásunk alkalmával.
Akkor és most - kirándulás a jelenből a múltba
Kultúra

Akkor és most - kirándulás a jelenből a múltba

Egy rendhagyó kiállításon „találkozik” napjaink Kiskunhalasa évtizedekkel ezelőtti önmagával. Az Akkor és most című tárlaton Fodor Imre fotóösszeállításait szemlélhetik meg az érdeklődők.
Pistulás a négyzeten
Kultúra

Pistulás a négyzeten

Kis ember nagy gonddal jár című estjével vendégszerepelt Dombóvári István Kiskunhalason, a Városi Filmszínházban. A szeptember 18-i előadás műsorvezetője pedig kedves kollégája és jó barátja, Bellus István volt. Több mint két órán át ontotta a poénokat a két humorista, akiket telt ház fogadott. 
Kiskunhalas szerepel a Partitúrában
Kultúra

Kiskunhalas szerepel a Partitúrában

Kiskunhalas is szerepel majd a Duna Televízió legújabb magazinjában, a Partitúrában. Miklósa Erika városunk Kossuth-díjas operaénekesnője és Batta András zenetörténész a közelmúltban a Thorma János Múzeumban járt, forgatott és az elkészült kisfilmet szerdán este 20.35 órától mutatják be.
Nem mert Hollywoodig menni
Kultúra

Nem mert Hollywoodig menni

Hamarosan indul a halasi őszi színházi évad. A nyitóelőadás október 8-án este 7 órakor lesz a Városi Filmszínházban a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. A Hajszál híján Hollywood című vígjáték egyik szereplője Pál Tamás, aki egy tévés tehetségkutató alkalmával mutatta meg magát a nagy nyilvánosság előtt. Előtte már játszott előadásokban, de a Megasztár énekesi karrierjét erősítette meg. Pár év múlva visszatért a korábbi vonal, jelenleg a Veres1 Színház társulatának tagja.
Könyvbemutató
Kultúra

Könyvbemutató

A Közösségek Házában működő Forrás-Új Tükör Klub könyvbemutatónak adott otthont szeptember 11-én. A Vedres házaspár Elhagyott utakon című kötetét ajánlották az érdeklődők figyelmébe a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. A programon részt vettek a könyv készítői, akiket kérdezhettek is a klubtagok.
Könyvbemutató érdekes beszélgetésekkel
Kultúra

Könyvbemutató érdekes beszélgetésekkel

Kedden este ismét várja az érdeklődőket a kiskunhalasi Forrás-Új Tükör Klub, a Közösségek Házában. Ezúttal az Elhagyott utakon című könyvvel ismerkedhetnek majd meg a jelenlévők.
Király este Halason
Kultúra

Király este Halason

A 39. Halasi Szüreti Fesztivál szombati napjának sztárfellépője Király Viktor volt, aki zenekarával több, mint 80 percen keresztül szórakoztatta a publikumot a Bethlen Gábor téren.
Nagy roma buli
Kultúra

Nagy roma buli

Bódi Guszti és felesége, Margó lépett fel pénteken este a vásártéren. A Nemzetiségi Szüreti Fesztiválra kaptak meghívást, ahol Szűcs Csaba alpolgármester fogadta és köszöntötte a népszerű házaspárt. Negyven éve vannak a pályán.