Filmslágerek halasi módra (galéria)
Kultúra

Filmslágerek halasi módra (galéria)

Néhány perccel ezelőtt ért véget a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar nagyszabású előadása. Folytatván a tavaly megkezdett utat, a zenészek ma este is filmslágerekkel álltak közönség elé.
Programajánló
Kultúra

Programajánló

Citeramajális, koncertek, és kézműves foglalkozások. Összegyűjtöttük az elkövetkező napok kulturális programjait. Olvassák át a kínálatot és találkozzunk a rendezvényeken!
Csütörtök este a Kultúrképben
Kultúra

Csütörtök este a Kultúrképben

Mai műsorunkban kiemelt szerepet kap a zene. Vendégünk lesz a Szilaj Citerazenekar. Ők nem csak muzsikálnak, hiszen szó lesz a hétvégi citeramajálisról is. Aztán jön egy másik ősi hangszer, a dorombról is sok érdekességet megtudhatnak.  Kovács Kati pedig népszerű slágerekkel érkezett Halasra.
Zagyva Banda koncertje Kiskunhalason
Kultúra

Zagyva Banda koncertje Kiskunhalason

A Folk esték programsorozat részeként május 19-én szombaton, 19 órától a Pest Megye Népművészetéért díjjal kitüntetetett Zagyva Banda lép színpadra.
És te hogy vagy? (galéria)
Kultúra

És te hogy vagy? (galéria)

Jakupcsek Gabriellával találkozhatott a kiskunhalasi közönség hétfőn este a Városi Filmszínházban. A népszerű televíziós, újságíró, műsorvezető, tanár legutóbb megjelent, És te hogy vagy? című könyve kapcsán érkezett Kiskunhalasra. A kötetről, családjáról, kedvenc műsorairól és oktatói munkájáról is megosztott történeteket. A beszélgetést Kádárné Mészáros Erika vezette a színpadon. Ezt követően a nézőtéren ülők is feltehették kérdéseiket.
„Egy bolond százat csinál
Kultúra

„Egy bolond százat csinál" (galéria)

Remek hangulatú koncertet adott a halasi Borudvar színpadán Varga Feri és Balássy Betti. A művészházaspár jól ismert örökzöldeket, saját szerzeményeket és vadiúj dalokat hozott a helyi rajongóknak.
Dicsérjük együtt az Urat!
Kultúra

Dicsérjük együtt az Urat!

A Himnusz eléneklésével kezdődött a XIX. Nemzetközi Csipkekiállítás városunkban. A tárlat a korábbi esztendőktől eltérően egy kiemelt témára összpontosít. A kiállításon vallási tárgyú csipkéket, egyházi viseleteket mutatnak be. Az ünnepélyes megnyitón dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ajánlotta a közönség figyelmébe a különlegességeket. 
Kulturális programok
Kultúra

Kulturális programok

Mozgalmas hétvége elé nézünk, így összegyűjtöttük Önöknek, hol és mikor találhatnak érdekes programokat az elkövetkező napokban.
Egyházi csipkék Halason
Kultúra

Egyházi csipkék Halason

A Csipkeházban május 4-től látogatható a XIX. Nemzetközi Csipkekiállítás. Az ünnepélyes megnyitót pénteken 16 órakor tartják, ahová szeretettel várják az érdeklődőket. A rendezvény díszvendége, dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ajánlja a közönség figyelmébe az egyházi csipkéket bemutató tárlatot.