Szélkiáltó a Filharmónián
Kultúra

Szélkiáltó a Filharmónián

Az új évad első filharmóniai előadásán, szerdán kora délután a Szélkiáltó együttes lépett fel a Közösségek Házában. A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. által szervezett programon általános és középiskolás diákok vették részt a város oktatási intézményeiből.
Születésnapos előadás Halason (galéria)
Kultúra

Születésnapos előadás Halason (galéria)

A Pesti Művész Színház tavaly nyáron mutatta be Georges Feydeau Az asszony körbejár című bohózatát. Az előadást az ország számos pontján nagy sikerrel játszották, a kiskunhalasi azonban különleges marad. A Francine, a feleség szerepét játszó Fogarassy Bernadettet a jelenetek alatt, a szövegbe szőve, majd előadás után is köszöntötték kollégái születésnapja alkalmából.
Együtt koncert
Kultúra

Együtt koncert

Zenetanárok és növendékeik közösen adtak hangversenyt kedden este a művészeti iskola hangversenytermében. A vállalkozó szellemű fellépők jelmezt is magukra öltöttek, ezzel is színesítve a programot.
Interaktív tárlatvezetés, kibővített nyitva tartás, új kulturális színtér
Kultúra

Interaktív tárlatvezetés, kibővített nyitva tartás, új kulturális színtér

Európai szintű, több mint 500 négyzetméter kiállítótérrel bővült a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, és folyamatban van a tárlatokhoz kapcsolódó informatikai fejlesztés kivitelezése is. A beruházás előzménye, hogy Kiskunhalasnak adományozta a több mint félmilliárd forint értékű képzőművészeti gyűjteményét a Bay házaspár. Kiskunhalas azt vállalta, hogy dr. Bay Miklós és felesége, dr. Bay Éva képeinek méltó helyet épít. 
Lilla Álomkútja
Kultúra

Lilla Álomkútja

Jövő pénteken nyílik meg a Közösségek Házában a kiskunhalasi születésű Bölecz Lilla Álomkút című kiállítása. A tárlat sok érdekességet tartogat a látogatóknak.
Boszorkányos történetek
Kultúra

Boszorkányos történetek

Könyvbemutató helyszíne volt pénteken este a Martonosi Pál Városi Könyvtár. Fábián Jankát köszöntötték vendégként az intézményben. Az írónő Az utolsó boszorkány történeteiről beszélt a közönségnek. 
Az elveszett bárány
Kultúra

Az elveszett bárány

A KRK Gólyafészek Óvoda nagycsoportos óvodások részére rajzpályázatot hirdetett. Az elveszett bárány címmel adhatták be a gyerekek alkotásaikat a megméretésre. A zsűri három kategóriában értékelte a rajzokat. 
Programajánló az elkövetkező napokra
Kultúra

Programajánló az elkövetkező napokra

Igen sok program lesz Halason az elkövetkező napokban. Lesznek komolyabb és vidámabb, lesznek gyerekeknek és felnőtteknek szóló rendezvények is. Így valószínűleg mindenki találhat kedvére valót a kínálatból.
Interaktív busz járt Halason
Kultúra

Interaktív busz járt Halason

Ha felszállunk egy buszra, általában üléseket, kapaszkodókat és összezsúfolódott embereket láthatunk. A napokban azonban egy olyan különleges jármű érkezett városunkba, amin az ülések és a jegykezelő automaták helyett LED TV-k és interaktív játékok kaptak helyet.