Százak ünnepeltek a városi gyermekkarácsonyon
Kultúra

Százak ünnepeltek a városi gyermekkarácsonyon

Többévnyi kihagyás után ma délután ismét ünnepi programok vártak Halas legifjabb lakóira a Városi Gyermekkarácsonyon. A Vári-szakközépiskola sportcsarnokában többszáz óvodás és kisiskolás gyűlt össze, hogy közösen köszöntsék a Mikulást. A színvonalas programban ezúttal az erdélyi Háromszék Táncegyüttes tagjai mutatták meg tudásuk legjavát.
Munkatársunk díjnyertes fotója
Kultúra

Munkatársunk díjnyertes fotója

Rékasi Ramóna, a Halasmédia munkatársának fotója nyerte el az első helyet az Országos Bírósági Hivatal „Fókuszban a bíróság” fotópályázatának Életkép a bíróságon című kategóriájában. A fiatal halasi amatőr fotós sajátos szubjektív látásmódjával mutatja be objektívjén keresztül a valóságot elmosódott, bemozdult képeivel, amely nem annyira a nagyvilágnak, mintsem inkább egy szubkultúrának szól: az adott kor életérzésének a képi analógiája.
(►) Közeleg a Padlás halasi bemutatója
Kultúra

(►) Közeleg a Padlás halasi bemutatója

Már csak néhány nap, és megnyitja kapuit a Padlás. A kiskunhalasi Kaméleon Társulat minden évben meglepi a kultúra kedvelő közönséget valamilyen zenés darabbal. Ezúttal a kicsik és nagyok körében egyaránt népszerű Padlás musicalt mutatják be a Városi Filmszínház világot jelentő deszkáin.
Legyen Ön is musicalszereplő!
Kultúra

Legyen Ön is musicalszereplő!

2016 májusában egy nagyszabású musicalpremiert rendeznek Kiskunhalason. A dolog érdekessége, hogy egy eddig még soha sehol nem látott és hallott műről van szó. A darab szerzője hamarosan szereplőválogatást tart a városban, melyre akár Ön is jelentkezhet.
Meggyújtottuk a remény gyertyáját
Kultúra

Meggyújtottuk a remény gyertyáját

A főtéren már meg lehet nézni a város karácsonyfáját a Zenepavilon mellett. Közben advent második vasárnapján is megtelt a Városháza belső udvara emberekkel. A múlt héten a katolikus, most pedig a református egyház képviselői szóltak a halasiakhoz.
A Kiskun nagy gálája
Kultúra

A Kiskun nagy gálája

Ahogy azt megszokhattuk a Kiskun Táncegyüttestől, a szombati, karácsony előtti gálaműsora is magas színvonalú volt. Színpadra állt valamennyi csoport a kisgyermekektől egészen a felnőttekig. Ezúttal vendégművészek is emelték a program színvonalát, a kiskunmajsai Mayossa két koreográfiával megörvendeztette a közönséget.
Terítéken a terítékek
Kultúra

Terítéken a terítékek

Fehér Károlyné hímző kézműves iparművészeti munkáiból nyílt kiállítás pénteken este a Csipkeházban. Az elismert kiskunhalasi alkotó Porcelánminták textíliákon címmel mutatja be műveit a közönségnek a tárlaton. Oláh Györgyné, a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumi tagja a megnyitón úgy fogalmazott: terítéken a terítékek.
Mamma Mia, Maja!
Kultúra

Mamma Mia, Maja!

Egy újabb lehengerlő produkció előadójáról lebbentette fel a fátylat a zsűri néhány másodperccel ezelőtt. A VII. Pont Karaokeverseny legjobb kilenc énekesének fenntartott helyekből most már hivatalosan is Oláh Maja birtokol egyet.
Érték lett a szégyenpad
Kultúra

Érték lett a szégyenpad

140 nemzeti érték szerepel a Bács megyei értéktárban. Kiskunhalasról egyelőre két tétel került fel a listára. Az egyik az izraelita temető, ami a Lomb utcai óvoda mellett található. A másik a református templom melletti szégyenkő.