Kultúra

Szerették a Szent Iván-napot

Második alkalommal is megmutatta Kiskunhalas és környéke, hogy szereti a Szent Iván-vigadalmat. A Sóstó partján délelőtt tíz órától várták a programok az érdeklődőket, akik több ezren voltak a nap folyamán. Olyan közösségi esemény volt, amely ismét örömet okozott nagyon sok embernek.
Már délelőtt is nagy volt a vigalom
Kultúra

Már délelőtt is nagy volt a vigalom

Délelőtt tíz órakor kezdődött a Szent Iván-napi mulatság a Sóstó területén. Arcfestés, rengeteg játék, játszótér és a Kreatív Tündér standja várta az érdeklődőket, akik jöttek is szép számmal. A színpad előtt a szegedi Látványszínház szórakoztatta a közönséget. Délután sem maradunk program nélkül: lesz színpompás menet a Lidl és a Sóstó között, óriáslabda a tóban, hatalmas tábortűz, táncház, buli, lampionos evezés és rengeteg program várja a nézőket a színpadon is. A Magyar Bor és Pezsgő Napja alkalmából 18 órakor közösen koccint majd az összes vendég.
Mindenkit vár a vigalom
Kultúra

Mindenkit vár a vigalom

Már várják az érdeklődőket a Sóstó partján, ahol a második Szent Iván-napi mulatság zajlik. Délelőtt tíz órától egészen késő jszakáig lesznek programok, a színpad mellett érdemes figyelmet fordítani a finom falatokra, italokra. Lesz színpompás menet a Lidl és a Sóstó között, óriáslabda a tóban, hungaricum kiállítás, hatalmas tábortűz, táncház, buli, lampionos evezés és rengeteg program várja a nézőket a színpadon is. A Magyar Bor és Pezsgő Napja alkalmából 18 órakor közösen koccint majd az összes vendég.
Fényhíd - várják a fotókat
Kultúra

Fényhíd - várják a fotókat

Hagyomány Kiskunhalason, hogy nem múlhat el nyár környezetvédelemmel kapcsolatos fotópályázat nélkül. A Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete 2015-ben mi mást is választhatott volna központi témaként, mint a fényt.
Tündérek és boszik éjszakája szombaton
Kultúra

Tündérek és boszik éjszakája szombaton

Ismét megmozdulhat a város, hisz az év legrövidebb éjszakája után pár nappal Szent Iván-napi vigadalmat szervez a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. a Sóstó partján.
Csónakosokat toboroznak
Kultúra

Csónakosokat toboroznak

Még lehet csatlakozni a vízen úszó menethez. Június 27-én, vagyis szombaton lesz Sóstónál a II. Szent Iván-napi vigadalom. Az ünnepség egyik leglátványosabb eleme a lampionos, csónakos evezés lesz melyet tavaly is sok százan néztek végig a partról.
Országos 4. helyen a sziládys tanárok
Kultúra

Országos 4. helyen a sziládys tanárok

Bíró Emőke, Forczekné Lány Tünde és Klemné Lipka Dorottya a közelmúltban megrendezett Országos Medve Szabadtéri Matematikaversenyen tanári kategóriában az előkelő 4. helyet szerezték meg.
Népszerűek voltak a múzeumi programok
Kultúra

Népszerűek voltak a múzeumi programok

Idén három helyszínen is kinyitottak a kiállítótermek a Múzeumok éjszakáján Kiskunhalason. A Thorma János Múzeumban, a Csipkeházban és a Berki Galériában kiállítások, kézműves foglalkozások, játékos vetélkedők, néptánc és koncertek várták az érdeklődőket.
Fény és természet
Kultúra

Fény és természet

Újabb időszaki kiállítás gazdagítja a Közösségek Háza programkínálatát a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Ezúttal egy testvérpár, Brindza Károly és Brindza László mutatja be alkotásait. A tárlat megnyitóját csütörtökön este tartották a művelődési központban. A kiállítókat Halla Zoltán programszervező mutatta be a közönségnek, figyelmükbe ajánlva kreativitásukat.