Rovásírásos településtáblák
Kultúra

Rovásírásos településtáblák

2015. június 26-án pénteken, 17 órától adják át az M53-as északi bejáratánál Kiskunhalas rovásírásos településnév-tábláját. Összesen hat helyszínen köszönti a városunkba érkezőket majd őseink írásmódja szerinti táblafelirat. Kiskunhalas név mellett az oszlopon az „Isten hozta!" köszöntés is olvasható.  
Három helyszínen várják az érdeklődőket
Kultúra

Három helyszínen várják az érdeklődőket

Most szombaton (június 20.) a Thorma János Múzeum szervezésében ismét megrendezik városunkban a Múzeumok Éjszakáját. Nem kevesebb, mint három helyszínen zajlanak majd egy időben a színvonalas programok.
(►) Legyen álmod kerek erdő
Kultúra

(►) Legyen álmod kerek erdő

Közönség előtt mutatta be új gyermeklemezét a Lyra együttes. A jövőre 40 esztendős zenekar a Halas Televízió stúdiójában tartotta azt a sajtótájékoztatót, ahol a Legyen álmod kerek erdő című albumuk dalait a támogatók, újságírók és gyerekek hallhatták élőben. A 18 szám szerzői között ott találjuk Kányádi Sándort, Weöres Sándort, Tóth Ágnest, Pintér Zoltánt és Csorvási Katát is. 

Fények, tüzek, szerelmek éjszakája Kiskunhalason
Kultúra

Fények, tüzek, szerelmek éjszakája Kiskunhalason

Az esztendő legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. Elődeink hiedelem világa szerint bűvös és mágikus éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, és a rég vágyott kívánságok is teljesülhetnek. A néphagyományokhoz kacsolódva örömtüzeket gyújtanak az emberek, amelyeknek csodás erőt tulajdonítanak őseink.
Forró hangulat a kúriánál
Kultúra

Forró hangulat a kúriánál

Ragyogó napsütésben, szombaton délután aprók táncával indult a hagyományos, családi program a Végh-kúriában. Vadai Henrietta és a Kiskun Táncegyüttes vezetésével népdalokat és néptáncot tanulhattak a kicsik.
Musicalek lóhátról
Kultúra

Musicalek lóhátról

Nagy sikerű előadással vendégszerepelt Kiskunhalason, a lovas pályán a Nemzeti Lovas Színház Pintér Tibor igazgató vezetésével. A zenés műfaj sikerdalait adták elő a Kiskunhalasi Lovasbandérium közreműködésével.
(►) A központisok is elballagtak
Kultúra

(►) A központisok is elballagtak

Tegnap négy általános iskola ballagásáról mutattunk Önöknek videót, most pedig megnézhetik, milyen volt a Központi-iskola ünnepsége.