Nyeregbe Halasiak!
Kultúra

Nyeregbe Halasiak!

A Környezetvédelmi Világnap felhívásához kapcsolódott Kiskunhalas is. Nem is akármilyen programmal, ismeretterjesztő kerékpáros barangolással várják az érdeklődőket június 7-én szombaton. Reggel 9-kor a Közösség Háza udvarából indul majd a kerékpáros csapat, hogy új ismereteket szerezve bejárják városunk több pontját.
Trianoni lapok
Kultúra

Trianoni lapok

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én nyitották meg a Végh-kúriában a Trianoni képeslapok című kiállítást. A szervező Halasi Média és Kultúra Kft. munkatársai Sebestyén Imre gyűjteményét bemutatva idézik fel a történelem eseményeit.
A Bernáth-ban is emlékeztek
Kultúra

A Bernáth-ban is emlékeztek

Szerdán este a Bernáth Lajos Kollégium lakói is megemlékeztek a trianoni történésekről, azok következményeiről. Valamennyi korosztály képviseltette magát a zsúfolásig megtelt megemlékezés alkalmával, így mindenki átérezhette az akkori események tragédiáját.
Ének-zeneórák a Muzsikással
Kultúra

Ének-zeneórák a Muzsikással

A legendás Muzsikás együttes Halason vendégszerepelt. Amit kínáltak: rendhagyó ének-zeneóra molban.
Próbálkozás a szavakkal
Kultúra

Próbálkozás a szavakkal

Péter-Szabó Mihályné nevű olvasónk küldött be szerkesztőségünkhöz egyet saját költeményei közül, amit mi most örömmel közzé is teszünk.
Kié ez az ország?
Kultúra

Kié ez az ország?

Telt ház előtt mutatta be Kiskunhalason, a Közösségek Házában kedden este Kié ez az ország? című előadását a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház. A darabot Andrási Attila, a társulat vezetője írta és rendezte.
Csomagolni tudni kell
Kultúra

Csomagolni tudni kell

Évről-évre megrendezik a Vári Szabó István Szakközépiskolában azt a csomagolóversenyt, amiben az iskola kereskedőtanulói vehetnek részt. Idén is sokan döntöttek úgy, hogy megmutatják tehetségüket az iskola tanulóinak és pedagógusainak.
Népdal, muzsika, szalonnasütés a malomesten
Kultúra

Népdal, muzsika, szalonnasütés a malomesten

A borongós, kora őszi időjárás ellenére szép számmal látogattak ki a halasiak az elmúlt szombaton ötödik alkalommal megrendezett Malom Estre a Sáfrik szélmalomhoz, ahol a Pásztortűz Egyesület és az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület várta szabadtéri programokkal az érdeklődőket.
Megérkezett a Szilády szekere Debrecenből
Kultúra

Megérkezett a Szilády szekere Debrecenből

Megérkezett a Szilády Áron Református Gimnázium szekere, amely a múlt hét elején indult el Debrecenből így emlékezve a patinás intézmény alapításának 350. évfordulójára. A kocsit már a Jósika utcán diákok fogadták.