Pályázat a halasi civileknek
Kultúra

Pályázat a halasi civileknek

Április 16-ig várják a civil szervezetek jelentkezését arra a 2 millió forintos forrásra, amelyet programok szervezésére különített el a halasi képviselő-testület. A pályázatnak feltételei vannak - tudtuk meg a városházától. Alább olvashatók a részletek is.

Civil szervezetek, egyesületek, figyelem! Már lehet pályázni az önkormányzatnál, a rendelkezésre álló keret 2 millió forint. A pályázott összegből a kultúra, a hagyományok ápolása, a lakosság művelődése, a környezet védelme céljából megrendezendő események, programok, rendezvények támogatására lehet majd költeni. Pályázatot nyújthat be az a civil szervezet, amely kiskunhalasi székhelyű, telephelyű, vagy nyilatkozik, hogy a támogatást Kiskunhalason működő szervezeti egysége veszi igénybe, vagy Kiskunhalason a támogatási célok megvalósításához (a továbbiakban: megvalósítási cél) kéri a támogatást, vagy kiskunhalasi lakosok vagy szervezet javára, illetve érdekében megvalósuló programhoz kéri a támogatást. A kiírás szerint kizárólag olyan szervezet nyújthat be támogatási igényt, aki a 2016. évről szóló számviteli beszámolóját az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvényben rögzített szabályok szerint 2017. május 31. napjáig letétbe helyezte az Országos Bírósági Hivatalnál.

Még több cikk

Dallista Komár Lászlóval

Dallista Komár Lászlóval

Dallista Szécsi Pállal

Dallista Szécsi Pállal