Százak ünnepeltek a városi gyermekkarácsonyon
Kultúra

Százak ünnepeltek a városi gyermekkarácsonyon

Többévnyi kihagyás után ma délután ismét ünnepi programok vártak Halas legifjabb lakóira a Városi Gyermekkarácsonyon. A Vári-szakközépiskola sportcsarnokában többszáz óvodás és kisiskolás gyűlt össze, hogy közösen köszöntsék a Mikulást. A színvonalas programban ezúttal az erdélyi Háromszék Táncegyüttes tagjai mutatták meg tudásuk legjavát.

 
Kora délután többszáz kisgyermek hangja töltötte meg a Városi Sportcsarnokot. Az óvodások és iskolások a Városi Gyermekkarácsonyra érkeztek a Kossuth utcai létesítménybe. Első mozzanatként a kicsik elénekelték a Hull a pelyhes fehér hó kezdetű dalt, ami közben megérkezett a Mikulás is. A nagyszakállú helyet foglalt az óriási karácsonyfa mellett, ahová sok-sok ajándékot is elhelyezett.
gyerekkari01
Fülöp Róbert polgármester köszöntő beszédében kellemes ünnepeket kívánt valamennyi megjelentnek, és reményét fejezte ki, hogy ezentúl minden decemberben hasonló rendezvénnyel vendégelhetik meg a gyermekeket Kiskunhalason. A kulturális programról a Sepsiszentgyörgyről érkező Háromszék Táncegyüttes gondoskodott, akik egy pörgős, humoros, látványos táncjátékkal lepték meg a halasi publikumot.
gyerekkari02
A közel hatvanperces előadás végén a Télapó minden gyermeknek ajándékot adott és nagyon boldog karácsonyt kívánt a jelenlévőknek. Az esemény legérdekesebb pillanatait GALÉRIÁNKBAN tekintheti meg!
 
Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Pozsgai Ákos